Mi kerül ezen az epren ennyibe?

Nos, ez a kicsi, piros bogyó rém kényes egy jószág. Az igazán finom a mindenféle mesterséges érleléstől mentes szabadföldi, napsütötte eper. A hazai. Nyilván abból van aztán tényleg a legkevesebb! Kicsi ország. Kicsi termőföld. Kicsi termés. Mi, mérsékelt égövi lakók ilyenkor (is) irigyeljük a mediterrán szomszédokat, akik már áprilisban napfürdőznek, és a földjeik ilyenkorra jócskán ontják az epret. Ők pedig jó exportőrök lévén gondoskodnak róla, hogy a távoli országokból épen és “egészségesen” ideérjenek azok az apró, törékeny, gyorsan romló szemek a mi konzumvágyainkat kielégítendő: rágyúrnak az érlelésre, a kártevő csigákat és egyebeket elriasztandó olcsó szintetikus növényvédő szerekkel kezelik a termést, majd hogy a szállítás során egy kóbor gombatenyészet oda ne vágja a teljes rakományt, gombaölővel is megküldik a valaha jobb napokat is látott gyümölcsöt, meg persze azért tartósítani sem árt, ha azt szeretnék, hogy eladható maradjon az áru az átadásig… És akkor jön a trükkös kis- és nagykereskedő  meg az ő  “fénysray”-je, amitől még kívánatosabbá válik a gyümölcs, kelleti, kínálja magát a standokon, polcokon. A vásárló meg ráharap. Pénz beszél… Snitt.

Magyar eper

Kicsit fénytelen, itt-ott talán kicsit ütött, kicsit hibás, talán kicsit drágább is, mint az ipari mennyiségben termett külhoni, de legalább a miénk. Ezzel a gondolattal a fejemben szoktam májustól járni a biopiac standjait. Amikor szezonja, de valóban szezonja van a szabadföldinek – én kizárólag akkor veszem. Addig várok. Türelmetlenül. Tűkön ülve. De megéri. Így biztos lehetek benne, hogy a természet és nem a vegyszeripar legjavát termelem be az asztalnál, autóban, vízparton, akárhol ülve, és nem mérgekkel, hanem igazi, valódi gyümölccsel táplálom a családot. Ennél fogva így, hogy a jóból keveset kapunk, én igyekszem kiélvezni annak minden istenadta javát úgy, nyersen, vitamindúsan, ahogy van. A magam részéről elv is, hogy a zöldségeket és gyümölcsöket a lehető legkevésbé hőkezeljem, és ezáltal a legtöbb vitamint, íz-és színanyagot hasznosíthassuk belőle. Innen könnyű kitalálni, hogy nálam a befőzés nem játszik: sajnálom azokat a csodás ízeket, illatokat, tápanyagokat kinyírni egy fazékban, odavágni öt tonna cukorral, ad absurdum tartósítani. Legfeljebb fagyasztok keveset, egyébként pedig amíg míg terem, mi esszük. Nyersen magában, salátába téve, jeges gazpachóvá átfazonírozva, sütire halmozva, joghurtba keverve, fagyiként, bólében, mézzel, méz nélkül, ésszel, ész nélkül. Mert mindannyian imádjuk. És hát hová tűnik az eper lelke a lekvárban, mártásban, ugye? Értem, van, aki szereti…

Szóval igen, vegyem. De lehetőség szerint a hazait. A szabadföldit. A naprélelte epret. Azt az epret, amit a magyar gazdák gondos keze nevelt. Így a legjobb mindenkinek.