Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Elő a sárgaborsóval!

A sárgaborsó nevének hallatán sokan elhúzzuk a szánkat, pedig megér egy kis törődést. A reakciókat nem is annyira az ízének, mint inkább a sárgaborsóból készült ételek állagának tulajdonítjuk.
2015. november 3.

Mellette szól azonban, hogy roppant olcsón hozzájuthatunk a sárgaborsóhoz, gyakorlatilag szinte minden élelmiszer üzletben kapható. És mivel a felesborsó még egészséges is, mindenképpen tegyünk vele egy próbát! A magyar ember kétféle étket ismer, ha sárgaborsóról kerül szó: a főzeléket és a levest. Ez utóbbi legtöbbször csak valamivel hígabb változata az előbbinek, ízben sok különbség nincs köztük, mondjuk ki őszintén, egy idő után unalmasak is. Állagukat sem mindenki kedveli, a sárgaborsó főzés közben ugyanis gyorsan szétesik, szétfő, pépessé válik. Vannak azonban olyan konyhák, ahol épp emiatt a tulajdonsága miatt kedvelik, az imént unalmasnak titulált ízét pedig csodálatos fűszerekkel egészítik ki. Sőt, itt, az izeselet.hu-n is számos izgalmas tippet találhatunk belőle. A főzelékre például mindjárt itt van két izgalmas megoldás, hiszen akár a zöldfűszeres, mustáros, akár a paradicsomos, avokádós mellett döntünk, bizonyosan átértékeljük addigi tudásunkat a sárgaborsóról!

Nemzetközi kapcsolat

Zöldfűszeres-mustáros sárgaborsófőzelék

Az indiai konyhában a sárgaborsó népszerűsége töretlen, nyilvánvalóan olcsósága miatt is, de elsősorban azért, mert a sárgaborsó kiváló fehérjeforrás, hasonlóan a húsokhoz, és a vegetáriánus konyhában ez tökéletes Jolly Jokerré teszi. Indiában elsősorban dahlt készítenek belőle, ami nem sokban különbözik a mi levesünktől, kicsit sűrűbb változatban. Olajon vagy vajon hagymát pirítanak, fűszerekkel folytatják a pirítást, ezután jöhet a sárgaborsó (vagy lencse), végül a víz. A főzés vége felé kerül az ételbe némi curry por, kurkuma és fokhagyma. A dahl mellé hagyományosan lepénykenyér jár. Egy másik recept szerint a sárgaborsót 10-12 órára beáztatják, leszűrik, kétharmadát pépesítik, a még egyben lévő szemeket is hozzáadják, és fűszerekkel, sárgaborsóliszttel sűrítve a masszából labdákat formálnak, amit bő olajban vagy tisztított vajban kisütnek. Számtalan mártogatóssal tálalják.

Még palacsinta issargaborsó

Hasonló eljárással készül belőle palacsinta is. Az előzőekhez hasonlóan a beáztatott sárgaborsót leturmixoljuk, tojással, liszttel keverjük össze, nagyon apróra vágott zöldségeket adunk a tésztához, majd palacsintákat sütünk a masszából. A sárgaborsót pépet ízlés szerint fűszerezve kiváló kenyérre való krémeket, pástétomokat is elkészíthetünk, ezek nagyon jól helyettesítik a felvágottakat például, azok hozzáadott tartósítószer-tartalma nélkül. Használjuk bátran a sárgaborsóból készült lisztet is, ami a csodás indiai pakorák (sült zöldségek) nélkülözhetetlen kelléke. Keleti fűszereket, alapanyagokat árusító boltokban hozzájutunk ehhez a liszthez, és a még szükséges fűszerekhez is.

Csupa egészség

Érdemes lenne megszeretni a sárgaborsót, mert élettani hatása igen kedvező. Képes szabályozni a vérnyomást és a koleszterinszintet, kiváló a rosttartalma, emellett remek B1- és B2 vitaminforrás, bővelkedik pantotén savban, biotinban, folsavban, E-vitaminban, nem mellékesen sok nélkülözhetetlen ásványi sót is tartalmaz. Tipikusan téli, melengető étel, kiválóan tárolható, főzéséhez mindössze 25-30 perc szükséges.

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Zöldfűszeres, mustáros sárgaborsófőzelék

Zöldfűszeres, mustáros sárgaborsófőzelék

Ennek a sárgaborsó főzeléknek semmi köze sincs a menzákról ismert testvéréhez, amit oly sokan nem szeretnek. Aki ezt a fűszeres, savanykás változatot megkóstolja, biztosan egészen mást fog gondolni a sárgaborsóról, mint eddig.
Paradicsomos, avokadós sárgaborsófőzelék

Paradicsomos, avokadós sárgaborsófőzelék

Ebben a főzelékes "játékban" számomra az a legizgalmasabb, amikor az ember megpróbál olyan új dolgot kitalálni, ami egy "utált" alapanyagot esetleg közkedveltebbé tehet. Ez a mostani paradicsomos verzió szerintem pont ilyen lett, mert szakít a tapétaragasztó jelleggel és egy teljesen új irányba viszi el ezt a méltatlanul mellőzött olcsó és sokoldalúan felhasználható alapanyagot.
Lencsével a világ körül - Az 5 legjobb megoldás

Lencsével a világ körül - Az 5 legjobb megoldás

Ha felébredtünk már a szilveszter okozta kábulatból, szánjunk egy kis időt az új év első napjára is. A korhely leves mellett, ami praktikus lesz a mulatozás utánra, szorítsunk helyet egy-két lencsés fogásnak is. Ti rákerestetek, mi rendszereztük, melyik volt az öt legnépszerűbb lencsés recept, amit az izeselet.hu-n megnéztetek.

Napi ajánlatunk

Top videók

Tojásos burgonya

Egyszerű, laktató fogás, ami mellé elég salátát, savanyúságot tálalnod.

Halas melegszendvics

A megszokott tonhalkonzerv helyett ezúttal tengeri halfiléből.

Olívás-fetás csirke

Villámgyors ebéd, ha nincs sok időd főzni.