Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Csodás halak Karintiából

Azt, hogy Ausztria immáron nemcsak téli célpont, régóta tudjuk. Ahogy azt is, hogy a kis, falusi vendéglőktől a csúcsgasztronómiáig minden megtalálható az éttermi kínálatban. Körbe is nézünk egy-egy tartomány konyhájában, mit érdemes arrafelé kóstolnunk. Célpont: Karintia.
2015. július 1.

Karintiában, Ausztria legdélebbi tartományában a meleg, ivóvíz tisztaságú tavak fürdőzésre csábítanak, a hűvös hegyi patakok pedig felfrissülést kínálnak a hegyekben tett élménytúrázás során. A 2015-ös évet a tartomány összetéveszthetetlen, gasztronómiai sokszínűségének jegyében tölti a déli tájegység, melynek részeként a halételek teszik különlegesen nemessé a helyi étlapok kínálatát.

Mióta hal?Harcsa©Johannes Puch_Kärnten Werbung_Lavanttal

A hal több száz évre visszamenő tradíciónak örvend Karintiában: Már 1485-ben, Caorle püspökének akkori titkára, Paolo Santonino, beutazta a tartományt, és a helyi konyha ínyencségeiről, valamint a meleg vendégszeretetről áradozott. A karintiai konyhaművészet titka a határ menti, illetve a három nyelvi és kulturális zóna metszéspontján való elhelyezkedésben rejlik. Az olasz és szláv hatások és az osztrák alpesi konyha ötvözete adja meg e különleges kombináció jellegét.

 

Egy pisztráng, egy harcsa

Tavi pisztráng©Johannes Puch_Kärnten Werbung_Nockberge

Elkötelezett tenyésztőinek köszönhetően már Karintia büszkélkedhet az egyik legnagyobb saját édesvízi haltenyésztéssel egész Ausztriában. Időtlen idők óta különleges specialitásnak számít az úgynevezett karintiai Lax’n, egy tavi pisztráng, mely már a 14. században őshonos volt a régióban, és néhány éve ismét sikeresen tenyésztik Karintiában. Gondosan előkészítve, helyi termékekkel ízesítve ezek a halételek elválaszthatatlan részét képezik a karintiai alpok-adriai konyhának, melyben a helyi kertek és udvarok friss alapanyagai, a szezonális események, a régi gasztronómiai hagyományok és azok újraértelmezése ízletes egésszé olvad össze.

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Török reggeli és más finomságok

Török reggeli és más finomságok

Az izeselet.hu-n gyakran kalandozunk a mesés Kelet felé, most össze is szedtük, hogy mik az alapvető kellékei egy igazi török reggelinek. Ez két szempontból is hasznos lehet: egyrészt itthon is asztalunkra varázsolhatjuk, másrészt pedig ha a nyári hónapok Törökországban érnének bennünket, akkor is magabiztosan választhatunk. Célpont: Törökország.
Amit Párizsban kétmillióan csinálnak egyszerre

Amit Párizsban kétmillióan csinálnak egyszerre

Ha csak a belvárost nézzük, akkor is nagyjából ennyien ebédelnek a legendás kétórás francia ebédszünetben, amibe simán belefér, hogy a vendégek akár negyven percet is várnak az asztalra egymáshoz préselődve a pultnál. Persze egy pohár borral a kezükben, hogy cserébe a laza ebédszünetért, jobban menjen a délután hatig tartó munka. Mi is beálltunk a sorba.

Napi ajánlatunk

Top videók

Tojásos burgonya

Egyszerű, laktató fogás, ami mellé elég salátát, savanyúságot tálalnod.

Halas melegszendvics

A megszokott tonhalkonzerv helyett ezúttal tengeri halfiléből.

Olívás-fetás csirke

Villámgyors ebéd, ha nincs sok időd főzni.