“Anyám azt állítja, gyerekkoromban soha nem akartam enni. Rendkívül mozgékony  voltam: állandóan szaladgáltam és fel akartam mászni a mezőgazdasági gépekre, amiket apám árult. A mamma meg rohant utánam a kanállal, hogy elvonja a figyelmemet és legalább egy-két falat minestronét belém diktáljon” – kezdi az első emlékek felidézésével. Bocelli állítása szerint édesanyja nem volt jó szakács. Oriana, az egyik háztartási alkalmazottjuk viszont csodálatosan főzött. “Őt második anyámként szerettem, nemcsak a főztjéért: tőle kaptam az első lemezemet is, amin a kiváló olasz tenor, Franco Corelli énekelt. Emellett élénken emlékszem az ünnepnapokon készített finomságaira: a gesztenyelisztből sütött olasz gesztenyetortára (castagnaccio) és a vaníliás fánkocskákra (bombolini)”.

 

 

A tenor a toszkánai Lajaticoban nőtt fel egy farmon, ahol csakis helyi alapanyagokból készültek az ételek. “Nem mondanám, hogy katonás rend volt a konyhában,  de számomra nem is ez számított, hanem első színpadom, a kandalló, amelyre három lépcsőfok vezetett fel. Én rendszerint a harmadik lépcsőn, a tűz előtt állva énekeltem az áriákat a családnak, amíg ők a desszertet fogyasztották.” Ma Lajaticoban áll Bocelli saját szabadtéri színpada, a Teatro del Silenzio, ahol minden évben egy alkalommal lép fel, míg a többi napon teljes csend honol. A színházat csupa falusi turizmussal foglalkozó szálláshely veszi körül, ahol a környező dombokon termesztett alapanyagokból finomabbnál finomabb étkek készülnek.

 

 

Az énekes 12 éves korában messze került otthonától, amikor a Vakok Intézetében kezdett tanulni. Életének legfájdalmasabb pontja ez, hiszen hatvannégyen aludtak egy nagy teremben, és az étel is borzalmas volt. “Főzött húst kellett ennünk, amit én ki nem állhattam, de erre csak annyit mondtak: majd megszereted és megeszed!” Amikor beteg volt, vagy annak tettette magát, az étel is ízletesebb volt, de legalábbis annak tűnt a kis Andrea számára. És bár rendkívüli sikereket ért el azóta a karrierjében, a legnagyobb boldogság, amire a mai napig emlékszik, a családjához való visszatérés volt az iskolai szünetekben. “Annyira vártam mindig a találkozást és a finom otthoni ételeket, hogy az elmondhatatlan!”

Bocelli tizennyolc évesen bárokban kezdett fellépni, hogy pénzt szerezzen jogi tanulmányaira, és találkozzon fiatal nőkkel. Az O sole mio, a Love Me Tender, és a többi jól ismert szerelmes dal is felcsendült az előadásában. Lassan beletanult, mitől olvadnak a szívek, mivel lehet a közönség figyelmét megfogni, és mely dalok alatt hangosabb a beszélgetés. Az emberek közben jöttek-mentek, csevegtek, ettek, néha elcsendesedve hallgatták, majd kértek tőle egy-egy dalt és persze összebújtak. “Mialatt énekeltem, sok szerelem szövődött a bár félhomályában.”

 

 

Az étkezésre neki egyébként különös figyelmet kell fordítania: nem ehet sokat, és szinte egyáltalán nem ihat, ha profi akar maradni. Nagyon egyszerű az étrendje, majdnem minden nap tésztát eszik olívaolajjal. Szószt vagy vajat nem tesz rá. Bár olaszként többféle tésztaételt is tud készíteni, ezeket ritkán engedheti meg magának. Hetente 2-3 alkalommal eszik húst, inkább sok zöldséget fogyaszt. A színpad mögött mindössze egy üveg ásványvízre van szüksége, de koncert után néha kinyit egy üveg bort. Bocelli gyerekkorában egyáltalán nem utazott – kivéve Lourdes-ba –, de később behozta a lemaradást. “Amerikában két dolog lepett meg igazán: az egyik a hús minősége, ugyanis elképesztően finom íze volt. A másik viszont a kávé: egész Amerikában nem tudtam inni egy csésze igazi kávét”.

 

Forrás: Guardian