Ha szerencsések vagyunk és lehetőségünk van a nyáron (vagy bármikor máskor) egy másik országot választani úticélnak, a történelmi látnivalók és a gasztronómiai kínálatot felvonultató helyi éttermek mellett, mindenkor kötelező a termelői piacok meglátogatása.

Az étkezés mindenhol a kultúra szerves része, általa jobban megismerhetjük az adott vidéket, az ott élő népet, népeket, az ő történelmüket. A helyi piacokon túl magukkal a helyi emberekkel is találkozhatunk személyesen, általuk és a portékájuk által pedig igazán hiteles képet kaphatunk arról, hogy a helybéli háziasszonyok és séfek miből varázsolnak a régióra jellemző ízeket és illatokat nap mint nap a konyháikban. Legyen szó mediterrán vidékről vagy épp skandináv területről, bámulatos kínálat tárulhat elénk, ha belépünk egy nagyobb piacra. A piaclátogatás önálló programként is megállja a helyét, érdemes akár egy reggelivel induló vagy egy ebéddel záruló egész délelőttöt is rászánni, akár családostól. Ha ráadásnak “helyi erő” is van velünk, még a piacon belül is kaphatunk bennfentes útmutatást a legtutibb ínyencségek felderítésére.

 Külföldön is érvényes az aranyszabály, hogy fogyasszunk helyit! Egyfelől így szó szerinti ízelítőt kapunk a régióból, amelyet látogatunk, másfelől így lesz a lehető legfrissebb és legautentikusabb a beszerzésünk.

Amikor megérkezünk nyaralóhelyünkre,  én többnyire azzal kezdem, hogy a szállásunk adottságai és a tervezett önellátás mértékével összhangban betankolok több-kevesebb nyersanyaggal, amiből aztán etetem a családot a kint tartózkodásunk ideje alatt. Az sem kizárt, hogy ha marad időm, egy második körben távozás előtt visszatérek a tett helyszínére, és spájzolok a helyi alapanyagból,  illetve a helyre jellemző ínyencségekből magunknak és a szintén gourmet barátainknak. Otthon aztán rájárunk, és nosztalgiázva az ízeken és az illatokon, felidézzük  az ott töltött időt.

 Ezúttal egy hosszú hétvége erejéig az adriai tenger felé vettük az irányt, Skradinban és környékén töltöttünk el pár napot egy vitorláshajón. Persze a sibeniki piac az első helyi úticélok között volt. Úgy terveztem, hogy ezúttal a konyhai ténykedésre minimális időt szánok, ezért inkább csak reggelik és főétkezések közötti nassolnivalók készítéséhez tankoltam fel: gyakorlatilag öt tonna gyümölccsel és zöldséggel. Ebből aztán készült napindítónak egyik reggel kókusztejes zabkása ribizlivel, mézzel, a másik nap citromos tonhalkrém puffasztott rizstalléron uborkával, paradicsommal, a harmadik nap avokádós pirítós, a negyedik nap sült cukkinis-márványsajtos omlett kesudióval és primőr salátával. Napközben gyümölcsökön és rengeteg olajos magon “tengődtünk”, este pedig, mikor kikötöttünk a helyi éttermeket vettük célba.

 Mondanom sem kell, nagyon nehéz volt visszafogni magam, hogy a halpiacon ne csináljak egy őrült ámokfutást. Tudniillik megszállottja vagyok mindennek, ami a tengerből a tányérra kerülhet, a frissen fogott portékának pedig nincs párja. Breaking news: kivételesen megálltam! Szerencsére nálunk a gyerekek is hal- és herkentyűrajongók, ezzel együtt nekik egész másért élmény egy halpiac. A furcsa vízi szörnyek, az üveges halszem, a ragadózó halak hegyes fogainak, a fura csápoknak a látványa mindig lenyűgözi őket, beindul a fantáziájuk. De a zöldségek, a gyümölcsök, a sajtok, a házi kolbászok és az olajok között is előszeretettel lófrálnak. Imádják nézegetni az idegen pénzérméket, kokettálnak az árusokkal, szagolgatják, megnevezik a terményeket, kérdeznek, csacsognak, amilyen nyelven csak tudnak, ha más nem, kézzel-lábbal. A piacok sorait végigróva pedig ennek okán általában csurran-cseppen nekik egy-egy gyümölcs- vagy zöldségkóstoló, sok kedves mosoly és gyakran érthetetlen bókok az idős néniktől, bácsiktól, amivel a piacozás végére minden tekintetben jól is laknak. A finomságokon túl extra bónuszként a köszönés és megköszönés helyi nyelveken beégett verziójával a tarsolyunkban távozunk, amit a hazaérkezés után jóval később is előkapnak, ráadásul sokszor  a leglehetetlenebb élethelyzetekben.