Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Bambusz dunszt

Látványos, egyszerű és egészséges – kevés ételkészítési mód egyesíti magában ezeket a jó tulajdonságokat. Ja, és finom! A keleti konyhában napi rutinnal használt bambuszedénynél praktikusabb és könnyebb megoldást nehéz lenne találni.
2013. november 9.

Aki egyszer is kipróbálta, biztos, hogy a gőzfürdőben is csak egy jó töltött shumai batyura fog gondolni, vagy omlós, piros rákokra. A bambuszedény nevét nem meghazudtolóan fonott, szitaszerű aljával átengedi a forró vízgőzt, és emeletesen egymásra rakásolva komplett menüt készíthetünk vele. Szinte minden alapanyag felhasználható, a húsoktól a zöldségekig. Csak arra figyeljünk, hogy ne halmozva, hanem vékony rétegben terítve, hézagosan rakjuk a hozzávalókat, a több hőt igénylő fogások legyenek alul, és a legfelső kosárt fedjük be.

Technika

– Válasszuk ki a megfelelő főzőedényt, amire szépen ráül a bambuszkosár. Hagyományosan egy nagy wok szolgál erre a célra, de bármilyen lábos megteszi, a lényeg, hogy ne szökjön el a gőz. Töltsünk vizet 5-6 cm magasan az aljára, ügyelve, hogy a bambuszkosár alja ne érjen bele. Forrás után vegyük le a hőt, hogy a továbbiakban csak gyöngyözve forrjon!
– Hogy ne ragadjon oda az étel, a bambuszedények alját béleljük ki egy réteg levéllel – káposzta, kínai kel, mángold, saláta, kukorica- vagy szőlőlevél, bármi megteszi, de számítsunk rá, hogy ezeknek az íze szépen beivódik az elkészült ételbe.
– Levél híján vékony sütőpapírból vágjunk kört az edény méretében, közepén félcentis lyukkal. Nem ördöngösség: hajtsuk négyrét a papírt, aztán egyik éle mentén háromszögbe, majd még egyszer háromszögbe. Az edény közepétől a pereméig mérve vágjuk méretre, aztán a csücskét is csippentsük le. Ha így kiterítjük, a szélén és a közepén lesz elég rés, ahol a gőz cirkulálhat.
– A gyöngyöző vízre helyezzük rá a rakásolt edényeket. Tartsuk szemmel, az elpárolgott vizet pótoljuk. Feldobhatjuk az ételt, ha soma víz helyett erőlevest vagy zöldséglevet használunk, ennek az íze is beivódik a falatokba.

bambusz_2

Alapanyagok

A legegyszerűbb feldarabolt zöldségeket gőzölni a kívánt állagúra – roppanósra vagy egészen puhára, ahogy tetszik. Hüvelyeseket, húst, halat, tofut – fehérjéket – is nyugodtan gőzölhetünk, de ezeknél figyeljünk arra, hogy kellően átpuhuljanak, és a darabokat szellősen rakjuk, ne érjenek egymáshoz, és ez a kosár kerüljön alulra, közvetlenül a forró víz fölé. A brokkoli és spárga mehet a legfelső kosárba. A tésztafélék, töltött batyuk kicsit macerásabbak, ezeknél fontos, hogy rendesen kibéleljük az edényeket, nehogy odaragadjanak, és legyen kellően forró a gőz, illetve időben vegyük ki, nehogy szétázzon a tészta.

Trükkök

– Tegyünk egy pénzérmét a vízforraló edény aljára. Ha mocorog, szépen forr a víz. Ha csendben csücsül az edény alján, akkor vagy elfőtt a víz, vagy nem forr eléggé.
– Használat után langyos, enyhén mosószeres vízzel öblítsük el a bambuszedényeket, az esetleges maradékot műanyag kefével távolítsuk el. Soha ne együk mosogatógépbe és ne áztassuk hosszasan!
– Szárítsuk meg teljesen az egyes rétegeket és tároljuk szellős helyen – a spájzban, szekrény tetején – hogy elkerüljük a penészedést. Ne felejtsük el, hogy a bambusz természetes anyag!

Miért jó?

A bambuszedényben párolás kiválóan illik az ázsiai konyha ételeihez,  kevés fűszerezéssel is ízletes, tápláló ételek készíthetők vele. A kíméletes hőkezelés megőrzi az alapanyagok beltartalmi értékeit, színét és zamatát, átmenti a vitaminok java részét. Aki zsírmentes, diétás konyhát visz, annak szinte kötelező felszerelés.

Tippek

Ha jó az alapanyag, a gőzölt étel nem ízetlen, de fűszerrel egészen jól vadítható. A húsokat marinálhatjuk és fóliába, levélbe bugyolálva készíthetjük el. A halakat porcelán tányéron is betehetjük a gőzbe. Egy szép darab lazacfilére dobjunk fiatal hagymát, pácolt sós feketebabot (másnéven douchi), loccsintsunk némi fehérbort és szójaszószt, és tizenöt perc alatt pároljuk készre olaj és só nélkül. A thai konyha kedvenc zöldsége az üde zöld bok choy, ezt is feldobja egy kevés fokhagyma és szójaszósz.

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Vietnam ízei

Vietnam ízei

Délkelet-Ázsia ízei könnyen megszerethetők, izgalmas fűszerezés, egzotikus, de mégis érthető ízek. A kiváló thai konyhánál is sokrétűbb, kifinomultabb a vietnami, nem véletlenül lesz egyre népszerűbb a vendéglátásban is.
Azok a csodálatos vízforralók

Azok a csodálatos vízforralók

A modern nő nemcsak a tűzhely, de a vízforraló őrzője is, feltéve, hogy egy szép példány birtokosa. A hiánypótló darabot 1922-ben Angliában találták fel, elsőként a Bulpitt & Sons, majd a 30-as évektől a General Electric is ráállt a gyártásra.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!