
Amerikainak hitted a cézár salátát? Pedig nem az!
2019. február 12.Habár Amerikában rendkívül kedvelt étel a cézár saláta, és sokan gondolják, hogy onnan is ered, valójában ez nem így van. A salátát az 1920-as években Mexikóban, egészen pontosan Tijuanában készítették el először, kitalálója az olasz bevándorló Caesar Cardini volt. Cardini étterme kőhajításnyira helyezkedett el a mexikói-amerikai határtól, éppen ezért igencsak felkapottnak számított az alkoholtilalom idején.
Mint rengeteg későbbi slágerétel, ez a saláta is úgy született, hogy Caesarnak gyorsan kellett valami harapnivalót összedobnia, persze akkor, amikor szinte mindenből kifogyott a konyha. 1924 egy különösen forgalmas hétvégéjén történt mindez, konyhájában csak római saláta, fokhagyma, kruton, parmezán, olívaolaj, Worcester szósz és némi tojás volt fellelhető. Eleinte a salátát közvetlenül a vendégek asztalainál állították össze, és – bármennyire furcsa – kézzel fogyasztották. A salátaleveleket meglocsolták az öntettel, szárukkal kifelé kiterítették egy tányérra, a vendégek pedig egyszerűen megfogták ezeket a szárakat, mintha csak nyelek lennének, és így falatoztak a finomságból.
A saláta gyorsan híressé és kedvelté vált a hollywoodi hírességek körében, olyan nagy színészek, mint Clark Gable és Jean Harlow kimondottan emiatt utaztak Tijuanába. Vagy csak az alkoholtilalom okán ugrottak át a határon egy pohár italra? Ki tudja… A saláta népszerűségét jól mutatja az is, hogy a világ egyik legismertebb szakácsa, Julia Child szintén megemlítette a Julia konyhájából című könyvében.
Európába Wallis Simpson közvetítésével jutott el a saláta híre, ő egyébként később VIII. Edward brit uralkodó felesége lett. A brit udvartól terjedt el a fogás idővel az öreg kontinens valamennyi részére. Többen úgy vélik, hogy Wallis javaslatára változtattak a recepten annyiban, hogy elegánsabban, villával is el lehessen fogyasztani.
Cardini a cézár öntet eredeti receptjét 1948-ban levédette, ez a mai napig megvásárolható, sőt gluténmentes verzió is készül belőle. Ha ti is kedvet kaptatok a saláta elkészítéséhez, mutatjuk a kedvencüket az Ízes életről.
Forrás: Ripley’s