Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

A zeller csodája

Számos ételünk elengedhetetlen ízesítője a zeller, melyet sokan imádnak, mások pedig kizárólag szükséges rosszként tekintenek rá a főzés során, már a neve hallatán is elhúzzák a szájukat. Pedig amilyen egyszerű gumós zöldségnek tűnik, annyira sok hasznos tulajdonsága van, ráadásul manapság egyre többször használjuk fel a gyökéren kívül a szárát, sőt, a magját is.
2016. március 3.

Egészségjavító hatása megmutatkozik az alacsony kalóriatartalmában; a benne található rengeteg ásványi só és szerves anyag révén kiváló lúgosító, de emellett köztudottan erős vízhajtó, ezáltal méregtelenítő hatása van, és afrodiziákumként is számon tartják.

Csak a gumóját

Hazánkban leginkább a gumójával dolgozunk a konyhában. Fontos eleme a zöldség- és húsleveseknek, különböző mártásoknak, de ezekben a fajta ételekben inkább csak ízesítő mellékszerephez jut. Főszerepet kaphat azonban köretként, ha az egészségesebb életmód jegyében a burgonyát szeretnénk vele kiváltani püré vagy sült zeller formájában, valamint a rántott zöldségek népes táborában szintén méltón megállja a helyét. Krémlevesként fogyasztva egészen új ízeket mutat meg magából ez az egyébként egyszerű zöldség, és ne feledkezzünk meg arról sem, hogy vékonyra szeletelve, ropogósra kisütve kiváló zöldségczeller_3hips készülhet belőle. Ecetes, sós, cukros vízben blansírozva, levében kihűtve egészséges, finom saláta.

Friss, üde leveleiből bátran adjunk az aktuális zöldsalátánkba, ezzel színesítve a szürke hétköznapokat és a vitaminokban nem túl gazdag téli időszakot.

Csak a szárát

 Természetesen legjobban nyers formában fogyasztva fejti ki áldásos hatásait, de aki szereti kipróbálni az újdonságokat,Zöldfűszeres sült ricotta az a gumós zeller mellett a szárzellert is megkóstolhatja egy ízletes mártogatóssal felturbózva. Fontos megjegyezni, hogy a szárzeller gumója nem fogyasztható, itt a levélnyeleket használjuk fel különböző módokon. Mivel sokkal kevésbé markáns, nem annyira földízű, így talán azok is hamarabb meg tudnak vele barátkozni, akik egyébként gumós társát nem igazán szívlelik. Bármilyen salátába kiváló, az eredeti Waldorf-saláta is szárzellerből, más néven angolzellerből készül. Sok vendégváró hidegtálon kaphat helyet, jellegzetes ízével üdévé varázsolja a legunalmasabb salátát is. Az olaszok mindennapos rendszerességgel használják a szárzellert sofrittójukba, azaz hagymából, répából és szárzellerből álló párolt étel alapjukba.

Csak a magját

zeller_2Mindenképpen szót kell még ejtenünk a zeller magjáról is, ami bár gasztronómiai szempontból nem annyira kiemelkedő, mégis rendszeres alkalmazása igen pozitív hatással van szervezetünkre. Rákmegelőző hatású, a magas vérnyomást segít kordában tartani, továbbá magas kálcium-tartalmának köszönhetően csontjaink és fogaink egészséges állapotát is megfelelően támogatja. Mindennapi életünkbe bevezethetjük mártásokba, szószokba, levesekbe téve, házilag készülő péksüteményekre szórjuk szárított formában, vagy akár a húsokat a só és bors társaságában ezzel dörzsöljük be, máris egy lépéssel közelebb vagyunk egészségünk megőrzéséhez. Vesebetegek azonban kizárólag orvosi javaslatra kezdjék el fogyasztani, mivel vesetisztító, méregtelenítő és erős vízhajtó tulajdonságok jellemzik, így feltétlenül kérjék ki az orvos tanácsát!

 

Megosztom barátaimmal
Kandikó Éva

Kandikó Éva receptje

Szerkesztőink kedvencei

Roppanós paradicsomos zellerfőzelék

Roppanós paradicsomos zellerfőzelék

Tudom, hogy a zeller nem az a tipikus főzelékféle. És azt is tudom, hogy sokan nem is igazán kedvelik. Én mégis arra biztatnék mindenkit, hogy adjanak neki egy esélyt, hiszen megérdemli. Ez a főzelék önmagában is finom, de egy szaftos, omlós hússzelettel az igazi.
Zöldturmix, alma-zeller smoothie

Zöldturmix, alma-zeller smoothie

Egy almás, zelleres zöldturmixszal csodásan indul a nap!
Egészséges fish&chips, ropogós sült zellerrel

Egészséges fish&chips, ropogós sült zellerrel

A klasszikus brit fogás könnyedebb, egészségesebb verziója: sült krumpli helyett zellerrel, zöldborsópüré helyett pedig avokádókrémmel. A hal pedig egy ropogós kukoricadarás bundát kap.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!