
A legjobb pizza nyomában
A Nápolyhoz közeli Pompei városában a régészek a mai pizzériákhoz, pékségekhez hasonló helyeket is feltártak, ahol valószínűleg olívaolajjal, mézzel, fűszerekkel ízesített lapos lepényeket sütöttek. Aztán a középkorban a pizza már azt a lepényt jelentette, amivel a kemence forróságát ellenőrizték a pékek, a szegények eledelének számított, és egészen 1830-ig az utcán árulták. Az első, mai értelemben is pizzériának mondható hely, a ma is nyitva tartó Pizzeria Port`Alba volt.
Mindent a királynéért 
Na, de akkor miről is híres a Brandi és Raffaele Espositó? A nápolyi legenda szerint 1889-ben a nyári rezidenciáján időző Savoyai Margit olasz királyné, egy napon úgy határozott, hogy, ha törik, ha szakad, ő bizony pizzát akar enni. Bár konyhafőnöke ezt egy kicsit zokon vette, de mégis magához rendelte Raffaele Espositót, akiről az a hír járta, hogy ő süti a legjobb pizzát Nápolyban. A történet szerint Raffaele-nek, nem is kellett több, megsütötte a királynénak az olasz nemzeti színekkel – paradicsom, mozarella, bazsalikom – összeállított pizzát. Mondanunk sem kell, hogy a királynénak nagyon ízlett Esposito mesterműve, és így meg is született az azóta is világhírű „Pizza Margherita”, ami természetesen a királynéról kapta a nevét.
Híresek és híresek
Később erről a romantikus történetről kiderült, hogy talán nem is igaz, de idő közben annyira része lett a nápolyi legendáriumnak, hogy már szinte igazzá is vált. De egy dolog biztos, az első pizzákat valóban Nápolyban sütötték, és szinte bárhol rendelhetünk is a városban, mert itt a pizzát nem tökéletesen készíteni nagy szégyen. Az egyik leghíresebb pizzéria, ahová szinte mindenki elzarándokol, aki a városban jár, az Antica Pizzeria da Michele, ami előtt mindig hosszú sorok kigyóznak, azóta meg főleg, amióta az Ízek, imák, szerelmek című filmben Julia Roberts is itt ette a pizzát.