Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Joanne Harris at Shrimpy's, London, N1. Illustration: Lyndon Hayes for Observer Food Monthly

A Csokoládé szerzőjének konyhája

Nem csoda, hogy Joanne Harris – a Csokoládé, a Szederbor, az Ötnegyed narancs írója – regényeinek középpontjában gyakran az étel áll. Az írónő egy édességeket áruló trafikban született a közép-angliai Barnsley-ban. Az ételhez és édességekhez fűződő viszonyáról a brit Guardian-nek vallott, ebből szemezgettünk.
2015. szeptember 20.

Nehéz elképzelni, de Joanne Harris olyan éttermet választott a Guardian újságírójával folytatott interjúhoz, amelynek menüjén nincs csokoládé, és desszert címszó alatt is csak egy feketeerdő torta árválkodik. Persze nem lenne meglepő, ha az írónő mostanra kissé ráunt volna a csokoládéra. Legnagyobb könyvsikere, az 1999-ben megjelent Csokoládé önálló életet él: 50 országban adták ki, nagysikerű filmet forgattak belőle Juliette Binoche és Johnny Depp főszereplésével, megjelent két folytatása, most pedig kiadták a Fran Warde-dal közösen jegyzett receptkönyvet The Little Book of Chocolat címmel, amelyből isteni finomságok készíthetők. A twitteren joannechocolat az írónő neve.

Sajt és chili

Harris a receptkönyv előszavában elárulja, hogy a sajtok és a chili rajongója. De akkor vajon miért nem ezek közül választott regénytémát magának? “Egy menő New York-i könyvügynök még a Csokoládé előtt azt mondta nekem, hogy egy könyv sem arathat nagy sikert, amelyben az étel kiemelt szerepet kap, és felejtsem el ezt a dolgot… A könyv megjelenése óta viszont gyakran hallom, hogy egy új műfajt fedeztem fel. Az biztos, hogy nem én vezettem be az étel jelenlétét az irodalmi művekbe. Az már ott volt a Gilgames-eposzban, a tündérmesékben és a Bibliában is. A mesékben és a folklórban ráadásul visszatérő elem a lakoma, a koplalás, a varázslat és a nagy ünneplések, amelyekben mindig fontos szerepet kap az étel.” Harris kiemeli pályatársai, Angela Carter, Isabel Allende és John Lanchaster munkásságát az irodalmi konyha terén.

A mama konyhája

Az írónő étkezési kultúrájára nagy hatással volt Bretagne-ban született édesanyja szakácsművészete. Ő mindig azt mondta neki, hogy egy ember személyiségéről rengeteget elárul, hogyan étkezik. A szülei akkor találkoztak, amikor yorkshire-i édesapja Franciaországba ment tanulni, hogy franciatanár legyen belőle. Az édesanyja filozófiát tanult, de végül ő is francia nyelvtanár lett. Joanne maga kétnyelvű, de franciául könnyebben fejezi ki magát. Rokonságot lát a két vidék, Bretagne és Yorkshire lakói között abban, hogy egyformán ragaszkodnak a helyi szokásokhoz, valamint egyenes emberek hírében állnak. Harris mosolyogva meséli el, milyen személyiségtesztnek vetette alá a Bretagne-i rokonság az apját, mielőtt beleegyeztek volna szülei házasságába. “Gyorsan világossá vált, hogy az alapján fognak dönteni, hogy hogyan és mennyit bír enni” – eleveníti fel a történetet az írónő.

Egy angol fiú Bretagne-ban

Franciául ugyan jól tudott az apja, de mégiscsak egy észak-angliai fiúról volt szó, aki nem sok külföldi étellel találkozott életében. A francia családot erős kézzel irányító, aprócska nagymama meg csak hordta ki az asztalra az ínyencfalatokat és a válogatott borokat. Az apának sikerült végigennie a menüt, a repetákat is elfogadta, de amikor azt hitte, vége a traktának, jött a meglepetés. A nagymama beállított egy óriási tál palacsintával. Nem volt mese, folytatni kellett az evést. Az apa átment a teszten, így a frigyre áldását adta a menyasszony rokonsága. Az ünnepi palacsintaevés Joanne gyerekkorát is végigkísérte. Sőt még most is, amikor a lánya, Anouchka hazatér Londonból, előkerül a palacsintasütő. Ezen kívül Joanne édesanyja azonban nem gyakran tett édességet a gyerekek elé, mert félt a cukorbetegségtől, amelyben a nagymamája elhunyt. “Nem emlékszem, hogy sok csokit faltunk volna gyerekkoromban, pedig egy kis Barnsley-i trafikban születtem, ahol az újságok mellett cukorkát és más édességeket lehetett vásárolni.”

Evés és pszichológia

Harris sokat foglalkozott az étel, étkezés pszichológiájával is. Egyszer csatlakozott egy fogyókúrás nőklubhoz, ahol három hónap alatt 28 kg-ot adott le. Az ott hallott történetekből azt szűrte le, hogy a fogyózó nők nagy része az evésben leli meg azt az örömöt, amit más helyen nem kap vagy talál meg, és így kompenzál. A fogyás után a nők egy része rájön, hogy rossz munkahelyen van, vagy a nem megfelelő férfihoz ment feleségül. De olyannal is találkozott, akit zavart, hogy életében először vonzónak találták, ezért gyorsan visszatért a régi szokásaihoz, mert könnyebb volt, mint más emberré válni. Az írónő örömét leli abban, hogy változik az ételekhez való hozzáállás Nagy-Britanniában. “Jelenleg legelöl vagyunk a főzés területén a kalandozásban, és ez felér egy teljes fordulattal” – mondja. Szinte ő sem hiszi el, de gyerekkorában Yorkshire-ben az osztálytársai még sosem kóstoltak olasz tésztát.

Csokoládé a könyvön kívül

Ami pedig Harris könyveinek utóéletét illeti: rendszeresen küldenek neki csokit a rajongók a világ minden sarkából, de ennél meghatóbb élménye is volt már. “Egyszer egy óriási, arab feliratos csomagot hozott a postás, amiben kibontáskor fehér por borított mindent. Gondoltam, valaki anthraxot küldött nekem, de mint kiderült, porcukorba forgatott kókuszos édesség lapult a dobozban.” Egy levél is járt a csomag mellé, amelyben a Csokoládés barack rajongója azt kérdezte Harristől, van-e olyan finom az általa készített édesség, mint a muszlim asszonyé, Omié a regényben. Ha nem, adjon tanácsot az írónő, min kellene változtatnia. “Nagyon kedves emlék ez, az édesség pedig kitűnő volt.” És hogy Harris milyen csokoládés finomságot nevezne meg kedvencéül? A forró csokit, kardamommal a tetején. Nem rossz választás.

Forrás: Guardian

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Bocelli konyhája

Bocelli konyhája

Az olasz tenor, Andrea Bocelli a családi étkezésekről és az ételekhez fűződő viszonyáról mesélt a Guardian-nek. Többek között kiderül, hogyan tartja formában magát tésztával, és mit talált rendkívülinek az amerikai konyhában.
Amit Leonardo di Caprio tanított meg Gwyneth Paltrow-nak

Amit Leonardo di Caprio tanított meg Gwyneth Paltrow-nak

Mit súgott Leo Gwyneth-nek? Mi fogja meg egy étteremben? Mit főz szívesen a gyerekeinek és mit nassol – ezekről is olvastunk a Guardian-ben, és el is meséljük.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!