Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

5 ráérős tojásos reggeli hétvégére

Ki mondta, hogy húsvétkor (előtt, után) csak főtt tojást lehet reggelizni? Aki valami újdonságra vágyik, és szeretné ha a nyuszi idén nem csak főtt tojással állítana be, annak összegyűjtöttünk öt tavaszi tojásos reggelivariációt.
2016. március 4.

A tojás a Húsvét egyik legfőbb szimbóluma, a termékenységet, a természet újjászületését jelképezi. Így nincs olyan otthon, vagy konyha Magyarországon, amit ilyenkor tavasszal, az ünnep közeledtével, ne árasztanának el a tojások. És az is nagyon gyakori, hogy már Húsvét hétfőn elment a kedvünk a főtt tojástól.
Mi most azoknak gyűjtöttünk össze reggeli ötleteket, akik a főtt tojást meghagyják a kreatív festőknek, és az ünnep reggelén valami igazán különleges, tojásos ételre vágynak.

Zöldfűszeres, sütőben sült tükörtojás

Annak ellenére, hogy három perc alatt elkészül, ez egy tipikusan ráérős reggeli, márpedig Húsvét vasárnap senki sem siet. Őrületesen tavaszi a zöldfűszerektől, kerülhet bele petrezselyem, snidling, tárkony, kapor vagy amit éppen otthon találunk.  Készíthető egy nagy serpenyőben családi mértben, vagy romantikus verzióban, két kis tűzálló tálban.

Spenótos, medvehagymás tojásSpenótos, medvehagymás tojás

A klasszikus francia étel diétás, magyar változata. Annyiban diétás, hogy az eredeti receptből itt most kihagyjuk a besamell mártást, és magyar, mert a spenót mellett medvehagymát is használunk. Jó hír, hogy Húsvétra már valószínűleg annyira kitavaszodik, hogy nem lesz gond a medvehagyma beszerzése sem.

Tojáskrém pohárban

Ez  pedig már a villantós, pohárkrém kategória, amivel a messziről érkezett, rég nem látott rokonokat tudjuk elkápráztatni. Vagy édesanyánknak bizonyítunk vele, hogy nem hiába költöttek annyit a tanulmányainkra: kreatív módon hasznosítjuk a maradék sonkát és főtt tojást. A hozzávalók teljesen hétköznapiak, és hagyományosak a tálalás pedig újszerű és egyedi.

Egg Benedict á la Anger Zsoltizeselet_anger1

“Régi kedvenc filmem a Kaliforniai lakosztály, Maggie Smith, aki egy kiégett színésznőt alakít, az Oscar gáláról – ahol csalódnia kellett -,hajnalban visszatér a lakosztályába, a Michael Caine által zseniálisan alakított férjével. Számot vet az életével és mindeközben egyszercsak az életösztön azt diktálja neki, hogy azonnal ennie kell egy Benedict Tojást. Gyerekként fogalmam sem volt, mi lehet az, de annyira kívántam a film miatt, hogy elviselhetetlen volt. Ma már tudom, és most elárulom, hogyan készítem én”- Anger Zsolt.

A tökéletes főtt tojásguardian_heston_boiled_egg2

És ha valami miatt nem tudunk szabadulni a Húsvét reggeli főtt tojás gondolatától, és nem csak a festésre gyúrunk, akkor nem árt ha tudjuk hogyan készül a tökéletes állagú főtt tojás. A világ egyik leghíresebb szakácsa, Heston Blumenthal megosztotta az érdeklődőkkel a saját, bevált módszerét, amelynek eredményeként a meleg és folyékony sárgáját, egy éppen hogy megfőtt fehérje réteg veszi körül.

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

5 villámgyors tésztás vacsora

5 villámgyors tésztás vacsora

Azért ugye nem mindenki annyira szupernő, hogy már előző este megfőzzön, hogy mire hazaér a kis család, készen várja őket a vacsora. Sokunkkal elég gyakran előfordul, hogy munka után, gyerekekkel együtt kell összehozni egy gyors, mégis komplettnek tűnő vacsorát. Összegyűjtöttünk öt ilyen mentőötletet.
5 változatos böjti étel

5 változatos böjti étel

Sokak számára Hamvazószerdával hivatalosan is lezárult a farsangi időszak, ez egyúttal a böjt kezdetét is jelzi. De nem kell, hogy a húsmentes és ritkábban magunkhoz vett ételeink, feltétlenül unalmasak is legyenek. Összegyűjtöttünk öt fogást, amit Húsvétig péntekenként is bátran kipróbálhatunk.
Eláruljuk olvasóink 5 titkos fűszerének sorrendjét!

Eláruljuk olvasóink 5 titkos fűszerének sorrendjét!

Kiváncsiak voltunk ismét, most épp arra, hogy mivel fűszereznek legszívesebben olvasóink. Tettünk öt ajánlatot és a szavazatok alapján kiderült, mivel teszik még ízesebbé életüket. Íme a legkedveltebb öt különleges ízfokozó népszerűségi listája. Természetesen receptekkel.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!