
5 szuper fogás maradék krumplipüréből
2019. április 3.Előfordul néha, hogy elmérjük a család étvágyát, aztán dobozolhatjuk és hűtőzhetjük a megmaradt köreteket. Hogy utána el is fogyjanak, és ne a kukában végezzék, szükséges némi kreativitás. Ezúttal a krumplipürére mutatunk 5 tuti variációt.
1. Tepsis ételek tetejére
Legyen az bolognai rakott tészta vagy angol zöldséges-húsos pásztorpite, a krumplipüréből készült tető minden fogást feldob. Keverjünk hozzá tojássárgáját, majd mintázzuk meg kedvünk szerint. Sajttal még finomabb: az étel jellegétől függően akár parmezánt vagy füstölt sajtot is választhatunk a jól megszokott trappista helyett.
2. Palacsintába
Valahol átmenet a tócsni és az amerikai palacsinta között, de nem is a név a lényeg, hanem az, hogy finom és laktató. A krumplipürét keverjük ki tojással (25 dkg-hoz 2-t számoljunk), kevés tejjel, sóval, borssal és annyi liszttel, hogy sűrű masszát kapjunk. Serpenyőben, kevés felhevített olajon süssünk kis palacsintákat belőle. Tálalhatjuk tejföllel, sajttal, salátával.
3. Krokettnek
A püréhez keverjünk tojássárgáját, fűszerezzük kedvünk szerint, reszelt sajtot is szórhatunk a masszához. Formázzunk belőle kis hengereket vagy fasírtokat. Hagyományos módon panírozzuk be, majd bő olajban süssük aranybarnára. Húsok mellé köretnek vagy mártogatósokkal tálalva is isteni.
4. Leves is lehet
Furcsának tűnik? Pedig abszolút működik. Kevés olajon senyvesszünk vöröshagymát és fokhagymát. Tegyük rá a krumplipürét, öntsük fel tejszínnel, ha szükséges még hígíthatjuk alaplével vagy vízzel. Forraljunk egyet rajta, fűszerezzük, és főzzük addig, amíg a hagymák megpuhulnak. Ezután még egyszer törjük át botmixerrel. Tálaljuk sült baconnel vagy pirított kenyérkockákkal.
5. Tepsis püré
Dolgozzuk össze a pürét tojássárgájával, és legyünk kreatívak! Mehet bele minden hűtőben talált maradék: főtt zöldségek, sonka, reszelt sajt… Simítsuk kivajazott sütőtálba, majd forró sütőben süssük ropogósra.