Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

3 szuperfinom szuperétel: céklával az élet sokkal boldogabb

Nem kell rögtön méregdrága egzotikus hozzávalókra gondolnunk, ha egészségünk támogatása érdekében superfood-okat, azaz szuperélelmiszereket keresgélünk. Itt van nekünk a cékla, használjuk bátran!
2016. január 8.

Rózsaszínű tündérturmix09.23 Rózsaszínű tündérmix

Kezdődhet ennél szebben egy szombat reggel? Aligha! Tévénézés helyett tereljük be a gyerkőcöket a konyhába és állítsuk csatasorba őket, hogy elkészítsék saját reggelijüket. A lányok imádni fogják, a fiúknak pedig a málna-cékla kombót cseréljük le azonnal kivire és kevés avokádóra és az egészet hívjuk innentől Shrek-turmixnak. Akárhogyis, a végeredmény egy egészséges, cukormentes gyerekbarát reggeli lesz, amit a felnőttek is értékelni fognak.

Grillezett halloumi sajt, édes-savanyú,szárzelleres cékla chutneyval

Ha vegetáriánusok vagyunk, vagy csak egyszerűen telítődtünk a szerencsehozó, újévi malacságokkal, mindenképpen készítsük el ezt a könnyű grillsajtos-zöldséges vacsorát. A céklán túl telis-tele van szuperegészséges hozzávalókkal: menta, bazsalikom, zeller. Az elkészítés pedig igazán pofonegyszerű: a zöldségeket roppanósra pároljuk balzsamecettel a sajtot pedig pirosra kérgesítjük.

Curry-s, kókusztejes krumplifőzelék céklatócsnival

Főzelékes Feri újabb gyöngyszeme ez at egzotikusra hangolt krumplifőzelék. Szinte megszólalásig pont úgy készül, mint a hagyományos krumplifőzelék. A babérlevél és a krumpli itt is alap, DE! kerül még bele curry és kókusztej is, aminek hála ez a főzelék kicsit sem emlékeztet majd a hagyományosra, ami nem is olyan nagy baj. A hozzá kínált céklás-sárgarépás tócsni pedig teljesen felkavarja majd az állóvizet.

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Céklaság, fél egészség - az 5 legfinomabb céklás étel

Céklaság, fél egészség - az 5 legfinomabb céklás étel

Sorba állítottuk, melyik az öt legnépszerűbb céklás recept volt. Ebből is látszik, milyen sokoldalú tud lenni ez az alapvetően salátanövény. Készülhet belőle leves, főzelék, köret, de vendégváró falatként is izgalmas.
Cékla sütése

Cékla sütése

Köretek, saláták egyre népszerűbb résztvevője a sült cékla. De hogyan is készítsük el a legegyszerűbben?
Diétás, sült céklasaláta

Diétás, sült céklasaláta

Egyszerű, gyors, egészséges, diétás céklasaláta.

Napi ajánlatunk

Top videók

Tojásos burgonya

Egyszerű, laktató fogás, ami mellé elég salátát, savanyúságot tálalnod.

Halas melegszendvics

A megszokott tonhalkonzerv helyett ezúttal tengeri halfiléből.

Olívás-fetás csirke

Villámgyors ebéd, ha nincs sok időd főzni.