Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Íme sokak kedvence, a Hasselback burgonya - egy kis plusszal, rakott verzióban

Sok-sok finom fűszervaj, olvadozó sajt, bacon, sonka és puha cukkinikarikák...

A burgonyát nem muszáj meghámozni, szép példányok esetén elég folyó víz alatt alaposan ledörzsölni a héját.

 Hozzávalók (2 nagyobb adaghoz):

  •  kevés olaj
  • 1 kisebb cukkini
  • 50 dkg burgonya (nem szétfővő fajta)
  • 10 dkg olvasztott vaj
  • 1 teáskanál morzsolt kakukkfű
  • só, bors
  • 15 dkg kockázott bacon
  • 10 dkg feketeerdei sonka
  • 10 dkg reszelt trappista sajt

 

 Elkészítés:

1. Egy közepes méretű sütőtál alját kikenjük kevés olajjal. A cukkinit megmossuk, széleit levágjuk, felkarikázzuk, majd elrendezzük a sütőtálban úgy, hogy a szeletek kissé fedjék egymást. Megsózzuk.

2. A meghámozott burgonyát egyesével evőkanálba helyezzük (így könnyen be tudjuk irdalni anélkül, hogy teljesen átvágnánk a krumplit), majd éles késsel sűrűn beirdaljuk. A cukkinire pakoljuk.

3. Az olvasztott vajat simára keverjük egy kevés sóval és borssal, valamint a kakukkfűvel. Felével átkenjük a burgonyákat, megszórjuk a kockázott baconnel, és lefedjük alufóliával. 200-210 fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt félig átsütjük.

4. A félig sült burgonyát kivesszük a sütőből, elrendezzük rajta a felcsíkozott sonkát, átkenjük a maradék fűszervajjal, és megszórjuk a reszelt sajttal. Alufólia alatt további 30 percet sütjük, majd végül még kb. 10 perc alatt megpirítjuk a tetejét. Forrón tálalva a legfinomabb!

 

Megosztom barátaimmal
Csigó Zita

Csigó Zita receptje

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!