Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Gluténmentes málnás brownie

A brownie olyan sütemény, amiből egészen egyszerűen elhagyhatjuk a gluténtartalmú liszteket, és könnyen helyettesíthetjük rizsliszttel, kókuszreszelékkel (ahogy a receptben tettem), de akár gluténmentes zabpehelyliszttel is.

Hozzávalók (6-8 szelethez)

20 dkg vaj

20 dkg étcsoki

10 dkg cukor

1 zacskó vaníliás cukor

3 tojás

5 dkg rizsliszt

5 dkg kókuszreszelék

12-15 dkg málna

Elkészítés

Vízgőz felett összeolvasztjuk a vajat a csokival és a kétféle cukorral. Mikor egynemű, levesszük a tűzről, és megvárjuk, hogy langyosra hűljön.

Habverővel hozzákeverjük a tojásokat, a rizslisztet és a kókuszreszeléket.

A masszát közepes méretű, sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük (ne legyen túl magas a tészta), majd megszórjuk a megmosott málnával.

180 fokra előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt készre sütjük. Fontos: a brownie akkor finom, ha a belseje éppen kicsit krémes marad, azaz nem sütjük túl. Pár perc plusz is ki tudja szárítani, ezért érdemes a sütési idő végén (kb. a 25. perctől) többször ellenőrizni tűpróbával. Sütőnk erőssége és a tepsi mérete is befolyásolhatja a pontos sütési időt.

A tepsiben hagyjuk kihűlni, ezt követően szeleteljük fel.

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Töltött kaliforniai paprikacsónakok 3 különböző töltelékkel

Színesek, húsosak és csodásan tölthetők: ezek a kaliforniai paprikák. Bátran nézzetek szét, hogy milyen maradékok lapulnak a hűtőtökben, és keltsétek új életre paprikába halmozva, frissen átsütve!

Sajtos kenyér tonhalas paradicsommal

Ha egy igazán finom partikajára vágytok (amit akár nagyobb mennyiségben gyorsan elkészíthettek), az alábbi recept való nektek! Ráadásul a töltött paradicsomokat és a kenyeret egyszerre is süthetitek, így nem kell túl sokáig járatni a melegben a forró sütőt.

Kezdődik a grillszezon! Íme, 3 nyári grillköret

Kertben, teraszon, erdőben az erre kijelölt helyen...igazából mindegy hogy hol, de grillezzetek! A finom, pácolt húsokat változatos köretekkel tehetitek még ellenállhatatlanabbá, íme 3 szuper verzió.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!