Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: shutterstock

Ilyen Yotam Ottolenghi különleges reggelije

Mert hétvégén sokkal több idő jut tápláló, rendhagyó reggeli készítésére
2017. October 28.

Hozzávalók

  • 100 ml mogyoróolaj
  • 1 hosszúkás mogyoróhagyma (meghámozva, hosszában félbe vágva, majd mindkét fél negyedekbe vágva)
  • 1 vörös chili paprika (kimagozva, vékony csíkokra vágva)
  • 20 friss curry levél
  • 2 tk. koriander
  • 1 tk. fekete mustármag
  • 2 lime (az egyik lereszelve, leve kinyomva; a másik felnegyedelve tálaláshoz)

  • 300g garnéla (pucolva)
  • 20g majonéz
  • 80g görög joghurt
  • 1,5 tk. curry por
  • 1 tk. méz
  • 2 érett avokádó (kimagozva, félbe vágva)

Elkészítés

Közepes lángon melegítsünk fel 85 ml mogyoróolajat egy lábasban, pirítsuk benne a hagymát és a chilit 10 percig időnkénti kevergetés mellett. Adjuk hozzá a curry leveleket, 20 másodpercig hagyjuk főni, majd csökkentsük a lángot. Keverjük bele a koriandert, a fekete mustármagot, a lime-héjat és egy csipet sót. Tegyük félre állni 20 percet, majd vegyük ki belőle a héjat.

A maradék olajat tegyük egy közepes lábasba, majd magas lángon pirítsuk meg benne a garnélákat egy csipet sóval (1-2 perc). Keverjük át, majd tegyük tányérra hűlni.

Keverjük össze egy kis tálban a majonézt, a joghurtot, a curry port, 2 teáskanál lime-levet, a mézet, és egy csipet sót. A garnélák felét vágjuk fel, keverjük bele ebbe a szószba, az egyben maradtakat pedig rakjuk a hagymás keverékbe.

Tálaláskor tegyünk sózzuk meg az avokádószeleteket, kanalazzunk mindegyikre a szószból, rakjunk mellé az olajos garnélákból, majd csurgassuk meg az olajjal, helyezzük oda a citromnegyedeket.

forrás: The Guardian

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

A cukkini és az avokádó ízletes találkozása

A cukkini és az avokádó ízletes találkozása

Egy különleges nyári salátában
Magas fehérje - és alacsony zsírtartalmú vacsora ajánlatunk: Tilápia filé avokádós cukkini tésztával

Magas fehérje - és alacsony zsírtartalmú vacsora ajánlatunk: Tilápia filé avokádós cukkini tésztával

Egyre közkedveltebb halfajta hazánkban a tilápia. Népszerűségét elsősorban annak köszönheti, hogy fehér húsú, szinte szálkamentes és nem rendelkezik jellegzetesen erős hal ízzel, így változatosan fűszerezhetjük. Emellett nagyon magas fehérje-, és alacsony zsírtartalmú.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!