Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Töltött körte

Desszertnek készíthetjük édesen, viszont most előételnek szántam, ezért sós verzióban készítettem túróval, sajttal, aszalt paradicsommal és dióval.
2016. november 15.

A töltött körte nemcsak finom, hanem nagyon mutatós is. Desszertnek készíthetjük édesen, viszont most előételnek szántam, ezért sós verzióban készítettem túróval, sajttal, aszalt paradicsommal és dióval.

Az édeskés körte és aszalt paradicsom találkozása az olvadozó sajttal igazán különleges párosítás!

 

Hozzávalók

4 személyre
  • 2 nagyobb körte
  • szerecsendió
  • 25 dkg áttört, krémes túró vagy ricotta
  • só, őrölt fekete bors
  • 5 dkg camembert sajt
  • 6-8 darab aszalt koktélparadicsom
  • kevés dió és aprított petrezselyemzöld

Elkészítés

1. A körtéket megmossuk, meghámozzuk, hosszában kettévágjuk, majd éles, rövid pengéjű késsel óvatosan eltávolítjuk a magházukat. Egy vízzel teli edénybe tesszük, reszelünk hozzá kevés szerecsendiót, és kb. 10 perc alatt puhára pároljuk a körtéket. Mikor már puhák a gyümölcsök (ne főzzük szét!), leszűrjük.

2. A túrót vagy ricottát sóval és borssal ízesítjük, simára keverjük. Púpozva a körték magházába töltjük, majd rádaraboljuk a camembert sajtot.

toltottkorte1

3. Grillezve vagy mikrosütőben ráolvasztjuk a sajtot, aszalt paradicsomokkal, aprított dióval és petrezselyemzölddel megszórva tálaljuk.

 

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal
Csigó Zita

Csigó Zita receptje

Szerkesztőink kedvencei

Sütőtökös-körtés quiche

Sütőtökös-körtés quiche

Késő őszi zöldséges-gyümölcsös pite, ha megéheznénk reggeli és ebéd között. De ünnepi vendégvárásra is tökéletes.
Körtés gránátalmás saláta

Körtés gránátalmás saláta

Téli vitaminsaláta gránátalmával, karamellizált körtével, kakukkfűvel.
Körtelekvár

Körtelekvár

Könnyedén elkészíthető dzsem, melyet chilivel turbózva, felnőtteknek húsok mellé kínálhatunk, csípős pehely nélkül pedig gyerekek kedvence lesz, süteményekbe vagy buktába töltve.

Napi ajánlatunk

Top videók

Almás kalácspuding

Krémes és gyümölcsös, télies ízű és illatú kalácspuding. Vegyétek ki a sütőből, hintsétek meg porcukorral, és tálaljátok azon melegében!

Nutella imádók figyelem! Ezt a kekszet ki kell próbálnotok!

Sokak kedvenc mogyorókréme nemcsak kanalazva vagy kalácsra kenve finom, hanem szaftos kekszet is készíthetünk belőle