Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Tekercselj, de másképp: Krémes tökös tekercs, édesen

Szokatlanabb, őszies ízvilágú desszert következik
2017. October 27.

Ígértem, hogy a sós tökhöz írt óda után mondok majd egy kissé szokatlanabb édes verziót is. Hát itt is van, már mondom is, nem kellett rá sokat várni, ugye? Ez a tekercs egész picit trükkös csak, és aki valaha készített piskóta tekercset, annak nem lesz ezzel sem gondja, és minden tippet és trükköt meg fogok osztani veletek.

Egyébként egy nagyon őszies ízvilágú desszert ez és a mostanság divatos, pumpkin spice, vagyis sütőtök fűszerek is megjelennek benne, valamint ha már jó narancsot találsz, akkor a krémbe érdemes a héjából is és a levéből is tenni egy keveset, mert alaposan feldobja, és illik is hozzá.

Apropó krém: mascarponét használtam, ráadásul a light verziót, de nekem még így is kicsit zsíros volt. Valószínűleg a kedvenc krémsajtomra váltok, aminek a savanykás íze jót is tesz majd az egész desszertnek. Most is tettem a mascarponéhoz ciromlevet, és persze így is nagyon finom volt de azért lehetne rajta javítani.

Nagyon javaslom, hogy mielőtt nekiállsz, olvasd végig a receptet (ezt minden receptnél tanácsos megtenni, de itt külön felhívom rá a figyelmet). A recept első lépése ugyanis a tökpüré kimérése. Ez azt feltételezi, hogy van otthon tökpüré. Ha nincs, akkor először elmondom, az első előtti tippem: egységnyi tökből nagyjából feleannyi tökpüré lesz. Ehhez minden nélkül megsütöm a tököt amolyan szétesősre, majd botmixerrel pürésítem. Nagyjából 20 dkg-os porciókban teszem a mélyhűtőbe. Gnoccihoz is ez kell, bár még kicsit ki kell belőle főzni a nedvességet, és mindenféle süteményhez is ezt használom, úgyhogy egy nagy tököt ha megsütök, az gyakran 4-5 féle ételhez is elég tud lenni, és nem kell minden alkalommal külön babrálni.

Hozzávalók

  • 20 dkg tökpüré
  • 13 dk liszt
  • csipet só
  • ½ tk szódabikarbóna
  • ½ tk sütőpor
  • ½ tk őrölt szegfűszeg
  • ½ tk őrölt fahéj
  • ½ tk őrölt szerecsendió
  • 3 tojás
  • 20 dkg cukor (mostanában 15-re csökkentettem és úgy is jó)
  • A krémhez:
  • 25 dkg mascarpone
  • ízlés szerint porcukor
  • ½ citrom vagy narancs leve
  • 1 citrom vagy narancs reszelt héja
  • porcukor a szóráshoz

Elkészítés

Egy tepsit bélelj ki sütőpapírral és melegítsd elő a sütőt 175ºC-ra. Teríts egy konyharuhát a pultra ás bőségesen szórd meg porcukorral. Ezzel fogod feltekerni a tekercset, fontos, hogy ne ragadjon a konyharuhához – de így is kicsit hozzáragad sajnos.

Keverd össze a száraz hozzávalókat: a lisztet, a sütőport, a szódabikarbónát, a sót és a fűszereket. A tojásokat és a cukrot robotgéppel verd habosra addig, míg kivilágosodik, add hozzá a tökpürét, és ezzel is verd tovább. Add hozzá a lisztes keveréket, forgasd össze, és terítsd a tepsibe. Süsd 15-18 percig, vagy amíg a teteje rugalmas nem lesz.

Borítsd az előkészített konyharuhára, és húzd le róla a sütőpapírt. Tekerd fel a konyharuhával együtt, majd tedd rácsra és hagy teljesen kihűlni. Közben keverd ki a mascarponét a citromlével, a -héjjal és a porcukorral. Ha teljesen kihűlt a tészta, óvatosan tekerd ki, ha odaragadt, szedegesd le a konyharuháról, majd kend meg az egészet a krémmel úgy, hogy a legvégén hagyj ki kb. 1 cm-t. Tekerd fel, a krém úgyis odanyomódik a végére.

Csomagold műanyag fóliába, hogy egyben maradjon, és tedd a hűtőbe legalább 2 órára. Ennyi idő alatt már eléggé megdermed, hogy szeletelni lehessen.

5/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Karácsonyi riadóóó! Ezeket az ajándékokat már most kezdd el!

Karácsonyi riadóóó! Ezeket az ajándékokat már most kezdd el!

Nem, nem tévedés, riadókészültség van, ha Karácsonyra saját készítésű gasztro ajándékot terveztél! "Mert sok esetben a cucc minél többet áll a másik cuccban, annál jobb lesz." :)
Süt, főz, nem szakács, mi az? Éljen a tojás!!

Süt, főz, nem szakács, mi az? Éljen a tojás!!

A tojás világnapján miről is beszélhetnénk, mint a szűnni nem akaró szerelemről, a tojásról. Nem, nem az egyszerű főtt tojásra gondolok, azt pont nem is annyira szeretem, hanem arról, hogy a tojás mennyire nélkülözhetetlen a konyhában - süt, főz, nem szakács, mi az? - mondhatnánk.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!