Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Íme az egyszerű csirkecombok átalakulása. Hozzávalók: mustár, rozmaring, szőlő és egy kis fehérbor

Szőlős-fehérboros csirkecombok bulgursalátával
2017. August 4.

A fehérbor nemcsak szép pohárba kitöltve, elkortyolva nagyon finom, hanem főzni is szuper vele! Mustárral, rozmaringgal, szőlővel kombináltam, így az egyszerű csirkecombok rögtön különlegessé váltak.

Hozzávalók

4 személyre
  • A húshoz:
  • 2 + 2 evőkanál vaj
  • 4 csirkecomb
  • só, őrölt fekete bors
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 6 gerezd fokhagyma
  • 3 dl száraz fehérbor
  • 3 evőkanál mustár
  • 1 kis ág rozmaring
  • 1 nagy fürt kékszőlő
  • A salátához:
  • 20 dkg bulgur

  • 1 csokor újhagyma
  • 1 kis fej lila hagyma
  • 1 nagy csokor petrezselyemzöld
  • kevés citromlé

Elkészítés

1. Egy nagy serpenyőben felolvasztunk két evőkanál vajat, majd a csirkecombok mindkét oldalát 2-2 perc alatt alaposan lepirítjuk rajta. A combokat ezután kivesszük, és vajjal vékonyan kikent tepsibe helyezzük. Sózzuk, borsozzuk.

2. A serpenyőbe dobjuk (elmosás nélkül) a maradék vajat, és a megtisztított, nagyobb cikkekre vágott vöröshagymát, illetve az egészben hagyott fokhagymagerezdeket párolni kezdjük rajta. Kevés fehérborban simára keverjük a mustárt, a hagymákhoz keverjük a finomra aprított rozmaringlevelekkel együtt. Felöntjük a maradék borral, összeforraljuk, majd az egészet a csirkecombokra öntjük. Lefedjük alufóliával, és 170 fokra előmelegített sütőben 20-25 percet sütjük.

3. A szőlőt megmossuk, leszemezzük, a 20-25 perc letelte után a tepsibe szórjuk, további 10-15 percet sütjük. Végül levesszük az alufóliát, és pár perc alatt megpirítjuk a combokat.

4. A csirkecombok sütésével egy időben elkészítjük a köretet. Az átöblített bulgurt kétszeres mennyiségű, enyhén sós vízben puhára főzzük. Összekeverjük a megtisztított, felkarikázott újhagymával és az apróra vágott lila hagymával. Finomra vágott petrezselyemzölddel, citromlével és kevés sóval ízesítjük, majd az elkészült csirkecombok mellé tálaljuk.

feherboroscsirke1

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal
Csigó Zita

Csigó Zita receptje

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!