Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Sütőtökkrémleves sült sütőtökből

Kezdődik a sütőtökszezon, ezért épp itt az ideje, hogy bemelegítsünk egy finom krémlevessel. Ha több időtök van előkészíteni a levest, ajánlom, hogy sült sütőtökből készítsétek, sokkal zamatosabb, aromásabb lesz így az étel.
2018. September 17.

Hozzávalók

4 adaghoz
  • 1 kisebb, kb. 80-90 dkg-os sütőtök
  • 1 evőkanál olaj
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 kávéskanál morzsolt zsálya (vagy 3-4 zsenge levélke felaprítva)
  • só, őrölt fekete bors
  • reszelt szerecsendió
  • ízlés szerint tört csili
  • 2 dl cukrozatlan habtejszín vagy főzőtejszín
  • 1 evőkanál étkezési keményítő
  • 1 kis marék tökmag a tálaláshoz

Elkészítés

A tököt héjastól hosszában kettévágjuk, majd a szeleteket vágott felükkel felfelé, sütőpapírral leterített sütőlemezre helyezzük. 180 fokra előmelegített sütőben puhára sütjük, majd eltávolítjuk a magokat, és kikanalazzuk a héjból a tökhúst.

Egy nagyobb lábasban felhevítjük az olajat, majd a megpucolt, finomra aprított hagymákat megpároljuk rajta. Hozzáadjuk a zsályát, a tökhúst, sóval, borssal és szerecsendióval fűszerezzük, ízlés szerint adunk hozzá csilit is. Felöntjük 1 l vízzel (vagy még finomabb zöldségalaplével készítve), összeforraljuk, majd negyedórát főzzük, hogy a hagymák is jól megpuhuljanak. Ezután botmixerrel simára turmixoljuk.

A tejszínt simára keverjük egy kevés levessel, valamint pár evőkanálnyi vízben a keményítőt szintén simára keverjük. Mindkettőt a levesbe csorgatjuk, és még egyet forralunk rajta.

Forrón, tökmaggal megszórva tálaljuk.

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Fahéjas-mazsolás kenyér

Fahéjas-mazsolás kenyér

Hagyományos puha kalács kandírozott narancskockával megspékelve.
Szalonnás stangli

Szalonnás stangli

A pékségekből ismert baconös csavart most házilag.
Vaníliás-fahéjas őszibarackleves

Vaníliás-fahéjas őszibarackleves

Gyorsan elkészíthető, édes, őszi krémleves

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!