Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Mindannyiunk kedvence: a nyári sütés nélküli sajttorta

Ez a kombináció a megfelelő hőfokra hűtve, azaz legalább 6 órán keresztül a hűtőben pihenve pontosan jól vágható sajttortával jutalmaz. És még az elkészítése is nagyon egyszerű!
2017. July 30.

Szóval van ez a sajttorta dolog. Szerencsére ma már itthon is kapni normális krémsajtot, ami pont ehhez való, az egyik üzlethálózat sajátmárkás krémsajtja pl. tökéletesen megfelel. Nem drága, és pont jó az adagolása is. Viszont valaki, aki vagy nagyon hideg nyárban él, vagy csak egyszerűen nem gondolkozott, július 30-ára tette a sajttorta napját, amikor az embernek pont annyi kedve van bekapcsolni a sütőt, mint egy jó szaunába beülni.

Vagyis kénytelenek vagyunk más megoldás után nézni, ha a sajttorta napját méltó módon szeretnénk megünnepelni. A válasz egyszerű: sütés nélküli sajttorta!

Sokféle verzió létezik, kétféle nagyon ismert technika van: az egyik a zselatinos megoldás, de az már szinte pannacottai zselés textúrát eredményez, ami engem egyáltalán nem emlékeztet a sajttortára. A másik pedig a sűrített tejes, citromos technika, ami arra alapozza a sajttorta összeállását, hogy a cukrozott sűrített tej és a citromsav között végbemegy egy reakció, ami besűríti az amúgy is sűrű tejet. Ezt pedig azért nem igazán szeretem, mert túl cukros, és túl citromos ahhoz, hogy a krémsajt előtérbe kerüljön. Így aztán én egy harmadik utat választok: krémsajt, cukor, tejszín.

FullSizeRender (1)

Hozzávalók

  • A tésztához:
  • 25 dkg zabkeksz, agy karamellás keksz
  • csipet só
  • 7 dkg vaj
  • A krémhez:
  • 45 dkg krémsajt
  • 12 dkg cukor
  • 4 tk citromlé
  • ½ tk vaníliakivonat
  • csipet só
  • 375 ml tejszín

Elkészítés

A tésztához a kekszet zúzd porrá és olvaszd meg a vajat. Keverd össze a kekszmorzsát, az olvasztott vajat, valamint a sót, majd nyomkodd egy 23 cm átmérőjű kapcsos forma aljába és oldalaira.Felhasználásig tedd a hűtőbe.

A krémhez egy robotgépben keverd össze a krémsajtot, a cukrot, a vaníliakivonatot, a sót és a citromlevet. Amikor már krémes, add hozzá a tejszínt, és verd addig, míg kemény hab nem lesz belőle és már nem folyós. Simítsd a tortaformába, és legalább 6 órán keresztül, de inkább egy éjszakát hagyd a hűtőben. Gyümölccsel díszítve tálald, szeletekre vágva.

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Keksznapot ünneplő pillekönnyű csokis keksz

Keksznapot ünneplő pillekönnyű csokis keksz

Véégre itt a nagy nap! A kekszet ünnepeljük, én pedig úgy vártam, mintha legalábbis születésnapom lenne. Annyi minden jutott eszembe erre a jeles napra, hogy hirtelen nem is tudtam, hova kapjak, végül az egyik kedvencemmel, egy pillekönnyű, csokival töltött keksszel gondoltam megünnepelni ezt a csodálatos alkalmat.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!