Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Sült paradicsom tükörtojással

Még mindig tart a paradicsomszezon!
2018. September 19.

A szeptember mindig is a nyár zárását jelentette, nem csak iskolakezdés szempontból, hanem a konyhában is. Még épp van idő savanyítani, eltenni a friss zöldségeket, gyümölcsöket, és még pont lehet a nyár ízeit frissen is élvezni. Ezért ez a hónap nekem leginkább a paradicsomról szól. Elképesztően ízletes, lédús paradicsomokat találni ilyenkor a piacon, és kár is lenne kihagyni. Egy vajas, paradicsomos szendvics, egészen pici sóval megszórva – na ennél kevés jobb szeptemberi tízórai van.

Mindezek ellenére most mégis egy sütőben sült paradicsomos ételt fogok javasolni nektek, azzal a hátsó szándékkal, hogy télen is fogyasszatok ilyet, az üvegházas paradicsomokból ugyanis sütéssel édes, lédús ételt lehet varázsolni. Szóval, készülve a télre, íme ez a színes, paradicsomos, tojásos étel.

Hozzávalók

  • ½ kg paradicsom (bármilyen fajta, én koktélparadicsomot használtam)
  • 4 ek reszelt parmezán
  • 2 ek olívaolaj
  • 10-15 bazsalikom levél felcsíkozva
  • 1 gerezd fokhagyma felaprítva (elhagyható)
  • 4 tojás

Elkészítés

Melegítsd elő a sütőt 200ºC-ra. Vágd félbe, negyedbe a paradicsomokat, hogy nagyjából egyforma méretűek legyenek, és rendezd egy rétegben egy tálba. Told a sütőbe 25-30 percre, hogy kissé megfonnyadjon, és levet eresszen. Ha túl sok a lé, öntsd le róla, majd szórd meg a parmezánnal, locsold meg az olajjal, szórd meg a bazsalikom 2/3-ával, és keverd bele a fokhagymát, ha használsz. Sózd, borsozd, majd óvatosan üsd rá a tojást, majd tedd a sütőbe további 8-10 percre.

Akkor jó, ha a sárgája még rezeg. Pár percig hagyd hűlni, de forrón tálald, a maradék bazsalikommal megszórva, sózva, borsozva, egy szelet kenyérrel.

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Minden nap guacamole nap!

Minden nap guacamole nap!

Egyszerűen elkészíthető, laktató szendvics.
Luxy linguine

Luxy linguine

Sára titka: tengeri herkenytűket tésztával tálaljuk. Így talán jobban megbarátkozik a gyerkőc a rákocskákkal.
Csokis turmix, nem csak felnőtteknek

Csokis turmix, nem csak felnőtteknek

Csupacsoki turmix világnap alkalmából.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!