Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Rétes sósan kelbimbóval, darált hússal

Bár ősszel biztosan az almás rétes az egyik sztár a konyhában, azért a sós verziókról se feledkezzünk meg! Ez a rétes például olyan finom és laktató, hogy egy kiadós leves után bőven elegendő második fogásnak.
2018. October 5.

Hozzávalók

2 rúdhoz
  • 35 dkg kelbimbó
  • 1 evőkanál olaj
  • 1 kisebb póréhagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 35 dkg darált sertéshús
  • só, őrölt fekete bors
  • 1 tojás
  • kb. 12 dkg vaj vagy margarin
  • kb. 2-3 evőkanál búzadara
  • 3 réteslap

Elkészítés

A kelbimbókat megmossuk, külső leveleiktől megszabadítjuk, száraik végét levágjuk, majd minden szemet hosszában kettévágunk. Enyhén sós vízben puhára főzzük a zöldséget. Amikor elkészült, leszűrjük, és hagyjuk kicsit hűlni.

Egy serpenyőben felhevítjük az olajat, majd a karikáira vágott pórét párolni kezdjük rajta. Mikor már szétesik karikára, hozzátesszük a megpucolt, finomra aprított fokhagymát, tovább pároljuk. Rárakjuk a darált húst, majd lapáttal forgatva és törve fehéredésig sütjük. Közben sózzuk, borsozzuk. Amikor elkészült, szintén hagyjuk kissé kihűlni, ezután hozzákeverjük a villával összetört kelbimbókat (nem kell nagyon összetörni!) és az elhabart tojást.

Egy réteslapot tiszta konyharuhára fektetünk. Megkenjük olvasztott vajjal, ráhelyezünk még egy réteslapot. Ezt szintén megkenjük a vajjal, majd rátesszük a 3. lapot. Az egyik oldalon, szélesebb sávban megszórjuk a búzadara felével, majd ráhalmozzuk a töltelék felét. Ráhajtjuk a széleket a töltelékre, majd a konyharuha segítségével óvatosan feltekerjük. Sütőpapírral leterített sütőlemezre helyezzük, tetejét átkenjük olvasztott vajjal. Hasonlóan készítjük el a másik rudat is.

A réteseket 190 fokra előmelegített sütőben kb. 30-35 percet sütjük. Salátával, tejföllel tálaljuk.

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Töltött Hokkaido tök

Töltött Hokkaido tök

Ősszel a kanadai mellett a japán sütőtök is megjelenik a piacokon, isteni finom, ki ne hagyjátok! Ízes, zamatos, diós aromájú, remekül passzol baconhöz, kolbászhoz vagy akár karakteres ízű sajtokhoz.
Kolbászos lasagne

Kolbászos lasagne

Éljenek a rakott ételek! Főleg, ha erről a sok sajtos, nagyon paradicsomos olasz fogásról van szó.
Kukoricabundás karajfalatok

Kukoricabundás karajfalatok

Tuti vacsoraötlet Zitától.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!