Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Rántott bolognai golyók

Adásban volt: 2017. April 4.
A recepthez tartozó videó
2017. April 4.

Hozzávalók

4 személyre
  • A bolognai szószhoz:
  • 2 db sárgarépa
  • 1 db vöröshagyma
  • 2-3 zellerszár
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 40 dkg darált marhahús
  • 0,5 dl paradicsompüré
  • 1 dl vörösbor
  • 15 dkg reszelt sajt
  • 10 dkg jázmin rizs
  • olívaolaj
  • só, bors
  • A krémhez:
  • 1 dl joghurt
  • 10 dkg krémsajt
  • friss snidling
  • A panírhoz:
  • tojás
  • liszt
  • zsemlemorzsa

Elkészítés

1. Egy serpenyőben olívaolajon megdinszteljük az apró kockákra vágott vöröshagymát, a sárgarépát és a zellert. Ezután adjuk hozzá a darált marhahúst, amit fehéredésig pirítunk, majd belekerül az apróra vágott fokhagyma is. Sózzuk, majd felöntjük a vörösborral.

2.  Ha a vörösborból picit elpárolgott az alkohol, hozzáadjuk a paradicsompürét is. Ha túl sűrűnek érezzük, egy kevés vízzel hígíthatjuk, majd ízesítjük sóval és borssal. Ezután addig főzzük, amíg a hús megpuhul, kb. 50 perc alatt.

3. Addig feltesszük főzni a jázmin rizst.

4. A sajtkrémhez összekeverjük a joghurtot a krémsajttal és a snidlinggel.

5. Ha a rizs megpuhult, hozzákeverjük a bolognai szószhoz a reszelt sajttal együtt és alaposan elkeverjük.

6. Az így kapott rizses masszát, 2-3 órán keresztül a hűtőben pihentetjük.

7. Amikor a massza megdermedt, gyorsan dolgozva golyókat gyúrunk belőle, majd egyenként bepanírozzuk őket és bő olajban aranybarnára sütjük. A sajtkrémmel tálaljuk. Jó étvágyat!

Megosztom barátaimmal
Marton Adrienn

Marton Adrienn receptje

Szerkesztőink kedvencei

Vegán bolognai spagetti

Vegán bolognai spagetti

Egy finoman elkészített bolognai spagetti akár a vegánok kedvence is lehet – természetesen hús nélkül. Parmezán helyett sörélesztővel.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!