Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Narancsos sültrépa-saláta

Tavaszi hangulatot előidéző, nem mindennapi saláta.
2018. March 22.

Dobjátok fel a húsvéti asztalt azzal, hogy különleges salátát kínáltok a sonka mellé. A narancs szuper párost alkot a répával, ez az ízkombináció pedig remekül kiegészíti a klasszikus húsvéti hidegtálakat. Nálunk évek óta bevált recept, sőt tapasztalatom szerint sütve még azok is megeszik a sárgarépát, akik nyersen nem igazán kedvelik.

Hozzávalók

4 személyre
  • 50 dkg sárgarépa
  • 2 evőkanál juharszirup (helyettesíthető mézzel)
  • 1 teáskanál balzsamecet
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • só, őrölt fekete bors
  • 4 közepes méretű narancs
  • 2 nagy marék rukkola
  • 2 nagy marék madársaláta
  • fél citrom kifacsart leve
  • 2 evőkanál szezámmag

Elkészítés

A sárgarépát megtisztítjuk, hosszában kettévágjuk, majd 2-4 cm-es darabokra vágjuk. Sütőpapírral bélelt sütőtálba tesszük, rálocsoljuk a juharszirupot, a balzsamecetet és az olívaolajat, majd kevés sóval és borssal ízesítjük. Alaposan összeforgatjuk, és 180 fokra előmelegített sütőben puhára sütjük.

A narancsokat megmossuk, felkarikázzuk, körben levágjuk a héjukat és felcikkezzük. Összeforgatjuk a sült répákkal, a kétféle salátával és a citromlével.

A szezámmagot kissé megpirítjuk forró, zsiradékmentes serpenyőben (ez akár el is maradhat), és befejezésképpen ezzel szórjuk meg a salátát.

2/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Gyümölcsös darafelfújt kókusszal, ananásszal

Gyümölcsös darafelfújt kókusszal, ananásszal

Olcsó, könnyű süti, sokunkat a gyerekkorunkra emlékeztet.
Almapürés palacsinta

Almapürés palacsinta

Kenyérre senki nem keni. Na, de palacsintába??
Édesburgonyás-baconös lepény

Édesburgonyás-baconös lepény

Kelttésztás lepény remek téli feltétekkel

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!