Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Mini csokitorta cékla chutneyval

Adásban volt: 2017. March 31.
A recepthez tartozó videó
2017. March 31.

Hozzávalók

2 személyre
  • Piskóta:
  • 5 db tojás
  • 3 evőkanál mandula liszt
  • 2 ek. búzaliszt
  • 3 evőkanál cukor
  • pár csepp citromlé
  • 1 csipet só
  • Krém:
  • 10 dkg 65%-os csokoládé
  • 0,5 dl tejszín
  • 1 avokádó
  • 3 ek. méz
  • Cékla chutney:
  • 20 dkg cékla
  • 1,5 dl balzsamecet
  • méz
  • 3-4 szem szegfűszeg
  • friss bazsalikom
  • tejszínhab

Elkészítés

1. A piskótához a tojássárgáját krémesre keverjük a cukor felével és egy csipet sóval.

2. A fehérjét kemény habbá verjük a cukor másik felével és pár csepp citromlével.

3. A mandulalisztet és a búzalisztet, a felvert tojássárgájához keverjük, majd hozzáadjuk a habbá vert fehérje felét és óvatos mozdulatokkal belekeverjük. Ha homogén állagot kaptunk hozzákeverjük a többi habot is.

4. Kivajazott sütőformába tesszük, és 180 fokos sütőben kb. 16-18 perc alatt megsütjük. Akkor jó, ha egy fogpiszkálót beleszúrunk, és nem marad ragacsos. A csokit gőz fölött megolvasztjuk, majd az avokádóval, mézzel, kevés tejszínnel pürésítjük.

5. A piskótából kerek formákat szaggatunk két különböző méretű kerek kiszúróval, majd bekenjük az avokádós csokoládékrémmel.

6. A chutney-hoz a céklát alufóliába tekerve betesszük a 180 fokos sütőbe és addig sütjük, amíg egy fogpiszkálót beleszúrva puha állagot nem érzünk. Ez mérettől függően kb. 1.5-2 óra.

7. A megsült céklákat meghámozzuk és egyenletes méretű kockákra vágjuk. Közben egy lábasban felforraljuk a balzsamecetet, mézzel és szegfűszeggel, majd beletesszük a céklakockákat. Addig főzzük, míg összeesnek.

8. A nagyobb piskótára ráhelyezzük a kicsit, majd a chutney-val és bazsalikomos tejszínhabbal tálaljuk. Jó étvágyat!

 

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal
Marton Adrienn

Marton Adrienn receptje

Pataky Péter

Pataky Péter receptje

Szerkesztőink kedvencei

Csokitorta bögrében, egészséges hozzávalókból

Csokitorta bögrében, egészséges hozzávalókból

Amerikában ma ünneplik a Nemzeti Csokitorta Napot!

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!