Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Körteleves tejberizsgombóccal

Egy igazán őszies hangulatú finom gyümölcsös krémleves, ami tejberizsgombóccal tálalva szinte egy desszerttel is felér.
2017. November 9.

Hozzávalók

2 adaghoz
  • 60 dkg körte
  • 1 l víz
  • 1 db citrom
  • 3 evőkanál vanília aroma
  • 5 dkg kerekszemű rizs
  • 8 dl tej
  • 2 evőkanál kukoricakeményítő
  • 5 dkg eritrit
  • 1 evőkanál fahéj
  • 5 dkg porrá őrölt eritrit

Elkészítés

 A vizet feltesszük forrni. A körtét meghámozzuk, kimagozzuk és felkockázzuk nagyjából egyenlő darabokra. A citromot alaposan megmossuk, felkarikázzuk és kimagozzuk. A körtét és a citromot is a forrásban lévő vízbe tesszük.

Ezalatt a rizsből 5 dl tejben 1 evőkanál vaníliaaroma hozzáadásával sűrű, „ragacsos” tejberizst főzünk, majd hűlni hagyjuk, amíg teljesen összeáll. 10 perc főzés után eltávolítjuk a citromkarikákat és a körte felét. A maradékot botmixerrel vagy turmixgéppel összeturmixoljuk, majd visszatesszük bele a körtedarabokat

A kukoricakeményítőt összekeverjük az eritrittel, majd kézi habverő segítségével csomómentesre keverjük a maradék 3 dl tejben.  Ezt fokozatosan hozzáadjuk a leveshez, majd alacsony lángon, folyamatos kevergetés mellett besűrítjük. 2 evőkanál vanília aromával és fahéjjal ízesítjük.

A kihűlt tejberizsből vizes kézzel kis gombócokat formázunk, majd a porrá őrölt eritritbe hempergetjük őket. A mélytányér közepén tálaljuk a tejberizs gombócokat, erre merjük ki az elkészült körtelevest.

5/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Egészséges és finom leves recept következik: Sárgarépa krémleves répa chipsszel

Egészséges és finom leves recept következik: Sárgarépa krémleves répa chipsszel

A krémlevesek nem elsősorban nyári ételek, azonban hidegen fogyasztva ez a sárgarépa krémleves igazán frissítően hat. Emellett gondoskodik a napi béta-karotin bevitelünkről, ami a nyári napsütésben különösen fontos a bőrünk védelme szempontjából.
Zsebes csirke - avagy a natúr csirkemell másképp

Zsebes csirke - avagy a natúr csirkemell másképp

Adott a natúr csirkemell zöldségkörettel. Szeretnénk valami izgalmasabbat és látványosabbat kihozni belőle. Mit tegyünk? Vágjunk a csirkére zsebeket, fűszerezzük be, töltsük meg színpompás zöldségszeletekkel, és irány a sütő!
Fordított szilvás-mákos süti, egészséges hozzávalókból

Fordított szilvás-mákos süti, egészséges hozzávalókból

Ahogy közelednek az őszi hónapok, eljön a szilva szezonja is, ami egy vitaminokban és ásványi anyagokban rendkívül gazdag gyümölcs. Nemcsak nyersen, de süteményekben is nagyon finom, a mákkal párosítva pedig egészen különleges ízvilágot alkot.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!