Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Kókuszos lencse curry

2018. január 1.

Januárban évről évre szinte minden konyhában előkerül a lencse az újévi szokásokhoz kötődően. Érdemes nem csak egy napig, a hagyományos lencsefőzelék erejéig használni ezt a tápláló, ásványi anyagokban gazdag alapanyagot, hanem kipróbálni több, akár keleties fűszerezésű recepteket is vele. Magas fehérjetartalma miatt hús nélkül is kitesz egy komplett étkezést.

Hozzávalók

2 adaghoz
  • 10 dkg lencse
  • 1 evőkanál kókuszolaj
  • 3 dkg vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 6 dkg sárgarépa
  • 3 dkg paradicsom
  • 2 dl sűrű kókusztej vagy kókusztejszín
  • 1 mokkáskanál himalája só
  • ½ mokkáskanál őrölt bors
  • 1 evőkanál curry fűszerkeverék
  • 1 mokkáskanál őrölt római kömény
  • 1 mokkáskanál fahéj
  • 10 dkg basmati rizs
  • 1 dkg kókuszchips

Elkészítés

A lencsét kiválogatjuk, majd legalább 2 órára vízbe áztatjuk.

Felhevített kókuszolajon megfonnyasztjuk a finomra aprított vörös és fokhagymát, majd beleöntjük a lecsepegtetett lencsét és felöntjük kétszeres mennyiségű vízzel. 10 perc főzés után hozzáadjuk a vékony karikákra vágott sárgarépát és a kockára vágott paradicsomot.

További 5 percig főzzük fedő alatt, majd hozzáöntjük a kókusztejet és a fűszereket is. Ha szükséges, pótoljuk a vizet. 10 perc alatt készre főzzük a curryt.

Ezalatt a rizst is elkészítjük a szokásos módon.

Az elkészült currys lencsét a basmati rizs mellé, pirított kókuszchipsszel megszórva tálaljuk. 

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Bundás alma kicsit másképp, egészségesebben

Bundás alma kicsit másképp, egészségesebben

Számomra ez ismét egy gyermekkori „nagymama sütije”, amit most kicsit megreformáltam. Az alapanyagok ugyan változtak, de az ízélmény ugyanaz maradt, amiért már régen is rajongtam.
Körteleves tejberizsgombóccal

Körteleves tejberizsgombóccal

Egy igazán őszies hangulatú finom gyümölcsös krémleves, ami tejberizsgombóccal tálalva szinte egy desszerttel is felér.
Frissen sült, teljes kiőrlésű bagel házilag

Frissen sült, teljes kiőrlésű bagel házilag

A bagel az egyik kedvenc péksüteményem, különösen, amikor frissen sült és puha. Sósan fogyasztva a füstölt lazacos-krémsajtos verzió a kedvencem, de a mogyoróvajas-banános tölteléket is érdemes kipróbálni.

Napi ajánlatunk

Top videók