Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: shutterstock

Julia Child burgonyás póréhagyma krémlevese

Készítsük el ebben a nagy hidegben a világhírű amerikai szakácsnő receptjét, nem bánjuk meg!
2017. January 6.

Hozzávalók

  • 2 evőkanál semleges ízű olaj (repce vagy napraforgó)
  • 4-5 db közepes, főznivaló burgonya, meghámozva, nagyobb darabokra vágva
  • 3 nagy póréhagyma megpucolva, vékonyra szeletelve
  • 6 csésze zöldség alaplé (vagy gyenge csirkealaplé)
  • só, ízlés szerint
  • 1-2 evőkanál frissen facsart citromlé
  • ½ csésze habtejszín
  • ½ csésze creme fraiche
  • 1/3 csésze finomra vágott petrezselyem vagy snidling

Elkészítés

Egy nagy lábosban, közepes lángon kezdjük el melegíteni az olajat. Adjuk hozzá a burgonyát és a póréhagymát. Néha megkeverve főzzük, amíg a zöldségek elkezdenek megpuhulni, és finoman megbarnulnak, kb. 8-12 percig, attól függően, hogy mekkora a lábos.

Öntsük fel az alaplével, hagyjuk felforrni. Vegyük vissza közepesre a lángot, és lassan, 30-40 perc alatt főzzük puhára a zöldségeket.

Turmixoljuk finomra botmixerrel, vagy több adagban a turmixgépben.

Adjuk hozzá a tejszínt, majd ízlés szerint sózzuk, és adjunk hozzá citromlevet.

Kanalazzuk tányérokba, tegyünk rá egy adag creme fraiche-t, és szórjuk meg petrezselyemmel vagy snidlinggel.

 

 

Forrás: popsugar.com

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Melengető sütőtökkrémleves

Melengető sütőtökkrémleves

A zöldséges standok már roskadoznak a szebbnél szebb tököktől, így elérkezett az idő az első sütőtökleveshez!

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!