Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: shutterstock

Íme a kínai clean eating egyik egészséges receptje

Marhahús brokkolival
2017. September 9.

Hozzávalók

  • 34 dkg sovány marhahús (bélszín vagy hátszín)
  • 2 ek. kukoricakeményítő
  • 45 dkg brokkoli (5 cm-es darabkákra vágva)
  • ½ csésze gluténmentes tamari szósz vagy szójaszósz
  • 3 gerezd fokhagyma (kinyomva)
  • 1,5 tk. friss gyömbér (kinyomva)
  • ½ tk. fekete bors
  • ¼-1/2 csésze víz
  • olíva olaj vagy kókuszolaj a főzéshez

Elkészítés

Vágjuk fel vékonyka csíkokra a húst, majd egy tálban keverjük össze a keményítővel és egy csipet borssal.

Közepes lángon, nagy serpenyőben melegítsünk fel egy kevés olíva olajat, majd süssük ki a húst. Fontos, hogy egyszerre csak annyi szeletet tegyünk le, hogy azok ne fedjék egymást. Oldalanként 1-2 percig süssük, majd vegyük ki őket.

Ezután jöhet a brokkoli: ha kicsit száraz a serpenyő, csurgassunk bele egy kevés olajat, majd 4-5 perc alatt süssük ki benne a brokkolikat (minél tovább sütjük, annál puhább lesz a zöldség).

Állítsuk össze a szószt: keverjük egyneművé a szójaszószt/tamarit, a fokhagymát, a gyömbért és a borsot. Öntsük a serpenyőbe, majd jöhet hozzá a brokkoli és a hús, keverjük egyneművé, 3-5 percig főzzük. Ha túl sűrű a szósz, lágyítsunk rajta néhány evőkanál vízzel.

forrás: onelovelylife.com

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!