Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Ízes élet Négykezes recept!!

Frissen gyúrt szélesmetélt csirkemájjal és pirított kelkáposztával - Pataky Péter módra
2017. January 14.

Hozzávalók

  • 5 db tojás
  • 50 dkg 100-as, vagy 00-ás liszt
  • 30 dkg csirkemáj
  • 1 fej kelkáposzta
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 szál újhagyma
  • 5 dkg vaj
  • majoránna
  • petrezselyem
  • snidling
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 üveg ecetes gyöngyhagyma
  • koktélparadicsom

Elkészítés

1. A tésztához a lisztet a tojásokkal és egy kevés sóval összedolgozzuk, majd betesszük a hűtőbe pihenni.

2. A kelkáposztát vékony csíkokra vágjuk, majd kevés olajon megpirítjuk. Amikor már kellőképpen összeesett, sózzuk, borsozzuk és vegyük ki a serpenyőből, egyenlőre tegyük félre.

3. Ugyanabban a serpenyőben pároljunk hagymát, tegyük bele a májat, és a gyöngyhagymát, ízesítsük majoránnával, tegyünk hozzá egy kanál vajat és ha már majdnem kész a máj, sózzuk meg

4. Pár szem koktélparadicsomot is tehetünk hozzá, de ezzel már ne főzzük.

5. Keverjük hozzá a félretett káposztát.

6. Közben a tésztát sós vízben főzzük ki és miután leszűrtük, adjuk a májhoz.

7. Forgassuk a tésztát a káposztás májhoz, a tetejére szórjunk petrezselymet és snidlinget.

 

Megosztom barátaimmal
Pataky Péter

Pataky Péter receptje

Szerkesztőink kedvencei

Fűszeres-balzsamecetes csirkemáj ropogós hagymával

Fűszeres-balzsamecetes csirkemáj ropogós hagymával

Fűszeres-pikáns csirkemájjal töltött tortilla. Néhány perc alatt elkészíthetjük, igazán egyszerű.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!