Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Mi már tudjuk, mit eszünk majd egész nyáron: nem akármilyen fagyasztott csoki mousse-t

Annál sokkal egyszerűbb, mint aminek látszik, és garantált az ájulás!
2017. May 18.

Azt legalábbis biztosan tudom, hogy én mit fogok kínálni a vendégeimnek egész nyáron: ezt a fagyasztott csoki mousse-t, kekszdarabokkal. Vagyis egy majdnem elfelejtett francia desszert, a marquise (márkíz) fagyasztott verzióját. Ez a desszert sokféle verzióban létezik, van, ahol a mousse és a ganache- közti átmenetben hajszálvékony ostyarétegek vannak, van olyan, amely kissé mentás, vagy alkoholos, és van ez a könnyebb, és könnyebben is kivitelezhető verzió, ami tulajdonképpen tényleg egy csokoládé hab és krém keveréke, a keksz pedig csak morzsaként szerepel benne.

Abban biztosan egyet fogunk érteni, ha te is elkészíted, hogy ez nem az egyszerűbb desszertek közé tartozik. Viszont annál sokkal egyszerűbb, mint aminek látszik, és garantált az ájulás. Én nem szeretem a jégkrémeken sem a csokimázat, ezért nem öntöm nyakon az egészet tálalás előtt ganache-sal, ami persze szépen rá is fagy, hanem csak néhány darabot az egészből. A receptben minden esetre ott a ganache is.

Hozzávalók

  • 35 dkg étcsokoládé (nem túl keserű, kb 60-70%-os)
  • 11 dkg vaj kis kockákra vágva
  • 4 tojássárgája
  • 10 dkg cukor
  • csipet tengeri só
  • 3 ½ dl tejszín
  • 12 gyömbéres keksz, mézeskalács, vagy hasonló fűszeres keksz
  • Ha csokoládémázzal szeretnéd tálalni, akkor a mázhoz:
  • 3 dl tejszín
  • 20 dkg csokoládé

Elkészítés

1. A csokoládét olvaszd meg a vajjal vízgőz fölött, alaposan keverd el, majd tedd félre kb. 15 percre.

2. Ezalatt egy kenyérformát bélelj ki műanyagfóliával úgy, hogy minden oldalán túllógjon.

3. A kekszet törd össze nagyobb morzsákra. A tojásokat, a sót, és 3 ek kivételével az összes cukrot kb 2 perc alatt verd habosra robotgép segítségével, amíg világos és habos nem lesz.

4. Óvatosan forgasd össze a vajas csokival, és tedd félre amíg felvered a tejszínt.

5. Szintén robotgéppel kezdd el verni a tejszínt, majd amikor már látod,hogy sűrűsödik, add hozzá a maradék 3 ek cukrot.

6. Akkor jó, ha már könnyű, de még nem kemény habbá verődött.

7. Ekkor óvatosan forgasd bele a csokis keverékbe a kekszdarabokkal együtt. Simítsd a kibélelt formába, majd legalább 6 órára tedd a mélyhűtőbe.

8. Tálalás előtt nem kell előre kivenni, mert a tejszín és a tojás miatt úgysem fagy keményre., vagyis inkább félfagyott, de egyébként szinte teljesen kiolvadt állapotában is isteni.

9. Ha le szeretnéd önteni csokival, akkor ha már kivetted a mélyhűtőből, forrald fel a tejszínt, majd a tűzről levéve öntsd rá a FELÉT a feldarabolt csokoládéra, és keverd, míg el nem olvad.

10. Öntened kell, tehát ha túl sűrű, adhatsz hozzá még tejszínt.

11. Borítsd ki a formából a fagyidat, szedd le róla a fóliát, és rács fölött öntsd le a csokival.

12. Így szeleteld, de pár percre a mélyhűtőbe is visszateheted, sőt, az előre felszeletelt darabokat is leöntheted csokival, és egyesével tálalhatod őket.

 

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal
Horvát Sára

Horvát Sára receptje

Szerkesztőink kedvencei

Rendhagyó mini sajttorta, amely elsősorban cukorbetegeknek és diétázóknak ajánlott

Rendhagyó mini sajttorta, amely elsősorban cukorbetegeknek és diétázóknak ajánlott

Másodsorban a mini étel cuki, vonzza a gyerekeket. Harmadrészt pedig könnyen variálható ez a finom kis tortácska!
Mese a mégis könnyű éclairről

Mese a mégis könnyű éclairről

Persze szuper recept is jár hozzá és sok sok jó tanács!

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!