Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Epres panna cotta

Az olaszok egyik kedvenc édessége a panna cotta, ami egy nagyon könnyű, bármikor fogyasztható desszert és természetesen elkészíthető diéta barát verzióban is.
2018. April 12.

Hozzávalók

2 adaghoz
  • 200 ml kókusztejszín
  • 1 csomag zselatin
  • 80 g eritrit
  • 1 evőkanál vanília aroma
  • 150 g eper
  • 2 g útifű maghéj

Elkészítés

A szobahőmérsékletű kókusztejszínt összekeverjük a zselatinnal és az eritrit felével, majd 5 percig állni hagyjuk.

Ezalatt az epreket megmossuk, kicsumázzuk és összeturmixoljuk. A felét hozzáadjuk a kókusztejszínhez, majd feltesszük alacsony lángon főni. 3-4 perc alatt folyamatos kevergetéssel besűrítjük. Két egyenlő részre osztjuk a krémet, majd hűtőbe tesszük egy éjszakára, de legalább 4-5 órára.

A maradék epervelőt összekeverjük az eritrit másik felével és az útifű maghéjjal. Alacsony lángon 2-3 percig melegítjük. Ezalatt az eritrit felolvad, az útifű pedig elkezdi besűríteni a gyümölcslét.

Az besűrített epret még folyékonyabb állapotában a kihűlt tejszínes poharakba öntjük. Egyenletesen eloszlatjuk a tetején, majd 30 percig hagyjuk megszilárdulni a hűtőben.

Friss eperrel tálaljuk.

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Banános müzliszelet

Banános müzliszelet

Házi készítésű falatok reggelire, tízóraira, vagy uzsonnára.
Édesburgonyás palacsinta

Édesburgonyás palacsinta

Az édesburgonyát szinte bármihez felhasználhatjuk, még a palacsintához is. Nem csak gyönyörű szint kölcsönöz neki a benne található béta-karotin miatt, de édessége miatt az íz világot is különlegessé teszi.
Nyers banoffee pite

Nyers banoffee pite

A banoffee egy közkedvelt angol desszert, általában vajas keksz alappal, karamellel és valamilyen krémmel. Világnapja alkalmából elkészítettem a teljesen nyers és növényi alapú verzióját.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!