Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Édesburgonyás palacsinta

Az édesburgonyát szinte bármihez felhasználhatjuk, még a palacsintához is. Nem csak gyönyörű szint kölcsönöz neki a benne található béta-karotin miatt, de édessége miatt az íz világot is különlegessé teszi.
2018. April 4.

Hozzávalók

2 adaghoz
  • 200 g édesburgonya
  • 100 g zabpehelyliszt
  • 1 db tojás
  • 1 evőkanál vanília aroma
  • 40 g eritrit
  • 2 g őrölt fahéj
  • 3 g sütőpor
  • 2 dl tej/növényi ital
  • 10 g kókuszolaj

Elkészítés

A sütőt előmelegítjük 220°C-ra.

Az édesburgonyát héjastól alufóliába csomagolva az előmelegített sütőbe tesszük, és 35 perc alatt teljesen puhára sütjük.

Sütés után kicsit hűlni hagyjuk, majd kicsomagoljuk, és könnyedén lehúzzuk a burgonya héját. A belsejét villával pépesítjük, majd összekeverjük a tojással és a vanília aromával.

Külön összekeverjük a lisztet az eritrittel, fahéjjal és a sütőporral, majd a többi hozzávalóhoz adjuk. Végül fokozatosan annyi tejet adagolunk, hogy folyékony, de sűrű palacsintatésztát kapjunk.

Egy kókuszolajjal vékonyan megkent serpenyőt felforrósítunk, majd 8-10 cm átmérőjű palacsintákat készítünk. Mindkét oldalukat 1-1 percig sütjük.

Friss gyümölcsökkel tálaljuk.

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Répatorta keksz

Répatorta keksz

Ha húsvét, akkor nyuszi, a nyuszi kedvence pedig a répa. De ezzel az isteni répatorta ízű keksszel még az is könnyedén becsempészhet a napjába egy kis zöldséget, aki egyébként nem rajong annyira érte.
Töltött tojás csibék

Töltött tojás csibék

A húsvét egyik elengedhetetlen eleme a főtt tojás, amit most krémes töltelékkel töltve, játékos csibe formában tálaltam, hogy a gyerekek se csak a csoki tojás után nyúljanak.
Teljes kiőrlésű kalács

Teljes kiőrlésű kalács

Nincs húsvét finom házi kalács nélkül, és mért ne lehetne ezt is egészségesebb lisztből elkészíteni?

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!