Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Dinnyefagyi gép nélkül

És a recept, ami nem is lehetne egyszerűbb
2017. August 16.

A saját fagyi készítését mindig úgy éltem meg, mintha zseni lennék. Arról a fagyiról beszélek, ami krémes, ízes, mindenféle műanyagtól mentes, és mégis olyan, mintha a sarki fagyizóban vettem volna (a sarkon történetesen egy szuper fagyizó van). Amikor még volt fagylaltgépem, nyaranta ilyen fagylaltok születtek, aztán előkerült egy gyerek, és ezzel egy időben eltűnt a fagyigép lapátja. A második gyereknél pedig a keresést is feladtam. Azóta klasszikus fagyit nem, inkább parfét, semifreddot, és hasonlókat kreálok. De most!

Nem tudom, miért pont a dinnyével próbáltam ezt ki, amikor már eperrel is megtehettem volna nyár elején, de most jött az ihlet, na. Szóval megfagyasztottam a dinnyedarabokat (előtte kimagoztam, ami a legnehezebb része), aztán az egészet fagyottan összemixeltem sűrített tejjel. A próbamenet alatt rájöttem, hogy egy kevés citromlevet is adok hozzá, ami persze besűríti a sűrített tejet, de a dinnye meg olyan vizes, hogy elbírja. Az egyetlen bökkenő a turmixgép lehet: ha van késes robotgéped, azt használd, ha nincs, akkor egy aprítóban, vagy a turmixban pépesítsd a fagyott dinnyét, de sokkal kisebb adagokban, és csak utána turmixold a turmixgépben az egészet a sűrített tejjel, mert nem bírja el a gép. És akkor a recept, ami nem is lehetne egyszerűbb.

Hozzávalók

  • 1 kg magozott dinnyehús kisebb kockákra vágva
  • Kb. 2 dl cukrozott sűrített tej
  • Csipet só
  • ½ citrom leve

Elkészítés

 

IMG_1639Az a helyzet, hogy hiába írom le a mértékegységeket, minden esetleges. Mert ha a dinnye jó érett, akkor nagyon édes, és kevesebb sűrített tej kell bele, és több citromlé. Ha éretlenebb, akkor több  sűrített tej, kevesebb citrom. Szóval kóstolni, kóstolni, kóstolni!

A dinnyekockákat rendezd egy sütűpapírral bélelt tepsibe és kb. 4 órára tedd a fagyasztóba. A fagyott dinnyekockákat a sűrített tejjel, a sóval, és a citromlével együtt dobd a késes robotgépbe, és keverd amíg krémes nem lesz. Öntsd egy megfelelő méretű dobozba, és tedd vissza a fagyasztóba kb 1 ½ – 2 órára, amíg krémessé nem fagy. Olyan gyönyörű gombócokat tudsz belőle adagolni, mint a képen, de ha marad, akkor viszont elég keményre fagy. Rövid olvadás után viszont újra krémes lesz. Próbáld ki más gyümölcsökkel is: minél kevésbé vizes a gyümölcs, annál krémesebb lesz a fagyi.

 

0/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!