Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Csőben sült brokkoli kolbásszal és füstölt sajttal

Szerintem ezt az ételt akkor is próbáljátok ki, ha nem a kedvencetek a brokkoli. Ha pedig ugyanannyira szeretitek, mint én, akkor egyszerűen kötelező darab! Sajtos, kolbászos és krémes, melegen, sütőből kivéve a legfinomabb.
2018. September 8.

Hozzávalók

2 nagy vagy 4 kisebb, köretnyi adaghoz
  • 50 dkg brokkoli

  • 2 púpozott evőkanál vaj
  • 3 púpozott evőkanál liszt
  • 3,5 dl tej
  • őrölt fekete bors
  • reszelt szerecsendió
  • 1 púpozott evőkanál mustár
  • 15 dkg csípős vagy csemege kolbász
  • 12-15 dkg füstölt sajt

Elkészítés

A brokkolit megmossuk, megtisztítjuk, rózsáira szedjük. A rózsákat bő, enyhén sós vízben roppanósra főzzük, majd leszűrjük.

Közben egy serpenyőben felolvasztjuk a vajat. Rászórjuk a lisztet, hagyjuk kicsit pezsegni, majd felöntjük a meleg tejjel. Habverővel folyamatosan keverve krémes, sűrű besamellé főzzük, közben sóval, borssal és szerecsendióval fűszerezzük. Végük belekeverjük a mustárt is.

A kolbászt felkarikázzuk. Egy közepes méretű sütőtálban szétterítjük a brokkolirózsákkal együtt. Rákanalazzuk a besamelt, majd megszórjuk a füstölt sajttal.

170 fokra előmelegített sütőben kb. 25 percet sütjük (a sütési idő felétől érdemes felső lánggal). Melegen tálaljuk.

5/5
Értékeléshez jelentkezz be vagy regisztrálj.
Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Szalonnás stangli

Szalonnás stangli

A pékségekből ismert baconös csavart most házilag.
Juhtúrós-tojásos csirkecombok

Juhtúrós-tojásos csirkecombok

Nálunk örök sztár a töltött csirkecomb. Ez a recept pedig az egyik kedvencünk: finom juhtúrós-tojásos töltelék találkozik a puha csirkecombbal, mindenzt ropogósra sült bacon teszi még ízletesebbé.
Őszibarackos morzsasüti

Őszibarackos morzsasüti

Egyszerűen elkészíthető, őszváró desszert.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!