Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: 123 RF

Van zsákodban minden jó… Ezt készíti Európa Mikulás napjára

2018. December 6.

Lépjünk túl a csoki, piros alma és mogyoró örök hármasán, hiszen Európában ennél jóval több izgalmas gasztronómiai vonatkozású szokás kapcsolódik december 6-hoz, azaz a Mikulás érkezésének napjához.

Hollandiában a Mikulás neve Sinterklaas, ő a gyermekek védelmezője. Háztetőről háztetőre ugrál fehér lován, és december 6-a reggelére ajándékokat hagy a gyerekek kikészített cipőiben. A gyerekek viszonzásképpen szalmát és sárgarépát tesznek ki a paripájának. Az egyik legnépszerűbb szezonális édesség Hollandiában a speculaas koekjes, amely egy finom, roppanós, fűszeres, gyömbérrel ízesített keksz. Általában szélmalom vagy Mikulás formájúra készítik.

Bisschopswijn, azaz püspök bora. Ez az a forralt bor, amelyet a hollandok december 6-a estéjén fogyasztanak. Vörösborból főzik, citrommal, naranccsal, szegfűszeggel, cukorral és fahéjjal ízesítik. A gyerekek pedig slempet isznak, amely egy tejes alapú ital sáfránnyal, fahéjjal és szegfűszeggel.

Spanyolországban a Mikulást Fekete Péter kíséri. Ő hordozza azt a könyvet, amelyben feljegyezték, hogy a gyerekek jól vagy rosszul viselkedtek-e az adott évben.

A környező országokban, így Bulgáriában, Horvátországban, Csehországban, Németországban, Lengyelországban és Szlovákiában a Mikulás szintén meglátogatja a gyerekeket. Szlovákiában a jó gyerekek édességet kapnak, a rosszak szenet, krumplit és hagymát.

Bulgáriában a nap neve Nikulden, ebben az országban egyébként Szent Miklósnak, a halászok és tengerészek védőszentjeként jóval hangsúlyosabb a szerepe. A családoknál egész nap ki van készítve némi elemózsia az étkezőasztalra, így várják a vendégeket, sőt az egyik tradicionális ételüket, a ribniket is felszolgálják. Ez egy halas fogás, amelyhez a pontyot először megtisztítják, majd levágják az uszonyait. Ezt követően a halat megmossák, megszárítják, bedörzsölik citromlével, és állni hagyják egy órára. Utána kelt tésztába csomagolják és megsütik. A ribniket gyakran a templomba is magukkal viszik az emberek, hogy áldást kérjenek rá. Legtöbbször káposztával vagy zöldségekkel töltött szőlőlevelekkel tálalják.

Sok országban népszerű még ilyenkor a főtt gesztenye sóval és vajjal tálalva, a melengető, forró puncs és a forró csokoládé is. Német és holland területen leginkább a marcipán alapú édességek kelendőek, Németországban krumpli és sárgarépa formájában a legismertebbek.

A német Klauskerl és a szlovák Biskupsky Chelbicek pedig egyaránt mikulásfej formájú péksütemény, ezeket szintén az adventi időszakban készítik. Németországban ezen túl még csizma formájú péksüteményt is sütnek ilyenkor, ez a Nikolaussteifel.

 

Forrás: Cook’s Info

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Lepjük meg a gyerekeket Mikulás alkalmából cuki rénszarvasos sütikkel! Csokis-narancsos rénszarvasok

Ha picit nagyobbaknak készítjük, vonjuk be őket is a díszítés folyamatába, nagyon jó móka!
Rénszarvaskeksz Mikulásra

Rénszarvaskeksz Mikulásra

Nemcsak nagyon helyesek ezek a kis kekszek, hanem egyszerű az elkészítésük is, így a gyerekeket nyugodtan bevonhatjátok a sütésbe és a díszítésbe!
Kedvenc finomságaink Mikulás napra

Kedvenc finomságaink Mikulás napra

Kekszek, sütik, italok bloggereinktől a Télapónak és a Krampusznak :)

Napi ajánlatunk

Top videók