Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Új, veszélyes fogyókúra tört be: a Hamupipőke diéta

Mondjuk is, miért ne vágjon bele senki!
2018. March 20.

Az interneten keringeni kezdett egy újkeletű fogyókúra, mely egyáltalán nem oké, és nem is biztonságos. Japánból indult a trend, mely vékony alakot ígér – de nem egészséges mércén. A lényege a következő: annyi kilót kell fogynunk, hogy olyan alakunk legyen, mint Hamupipőkének. Na, már most, Hamupipőke egy mesefigura, mi meg emberek vagyunk…

A cél, hogy 18-as, vagy annál kevesebb legyen a testtömeg indexünk. Ez a szám alultápláltságot jelent, ugyanis 18,5 és 24,9 között van a normál testtömeg index (ez alatt soványnak, e felett pedig túlsúlyosnak számít az ember). Természetesen ezek BMI adatok, melyek nem tökéletesek, hiszen mindannyian mások vagyunk, és fontos, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Viszont a WHO nem véletlenül állapította meg az alultáplált kategóriát.

A diéta már ott megbukik, hogy egy rajfilmfigura alakját állítja példaként valós emberek elé. Az emberek teste nem megrajzolt, hanem valós, a különbséget magyarázni se kell. Ha valaki belevág ebbe a diétába nemcsak szinte elérhetetlen célt állít maga elé, de rendkívül egészségtelen úton indul el. Ha Hamupipőke valós ember lenne, nem így nézne ki.

Mindez a közösségi médiát is megmozgatta. Sokan Twitteren reagáltak az új diétatrendre, többen kiírták, hány kilónak kéne lenniük, hogy élő Hamupipőkék legyenek. A legtöbben ellenzik ezt a fogyási módot, pont azért, mert egy lehetetlen példát állít fel, és több rosszat csinál, mint jót.

via: Hello Giggles

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Mi az az 5:2 diéta?

Mi az az 5:2 diéta?

Mielőtt követni kezdenénk, ismerjük meg
Ruhában szexelni nem olyan szórakoztató! De hogy jön ez ide?

Ruhában szexelni nem olyan szórakoztató! De hogy jön ez ide?

12 dolog, amit tudnod kell, mielőtt belevágsz a Whole30 diétába. Ha még nem hallottál róla, akkor azért, ha már igen és belevágnál, akkor emiatt olvasd el felsorolásunkat!
Jennifer Lawrence a szerepek kedvéért való diétázásról

Jennifer Lawrence a szerepek kedvéért való diétázásról

A színészvilágban nem újkeletű, hogy egyes karakterek megformálásához a művészek kénytelenek változtatni a testükön.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!