Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: shutterstock

Olcsó, egyszerű és gyors: Cukorkadísz a fára

Ha maradt cukorka a mikuláscsomagban, használjuk fel bátran! Sőt, az ünnepi süteményeket is dekorálhatjuk velük. Vonjuk be a gyerekeket, unokákat is a készítésbe!
2016. December 13.

Már kicsit ürül a pénztárcánk és idő híján is vagyunk, ezek a cukorkából készült díszek siethetnek a megmentésünkre. Olcsók, egyszerűek és gyorsan elkészíthetők. Nem csak a karácsonyfa dekorálására alkalmasak, de az ünnepi sütemények tetején is jól mutatnak. Vond be a gyerekeket is, élvezni fogják!

Így készítsd el:

Hozzávalók:

 – 1 csomag cukorka

 – fém süti kiszúrók (érdemes karácsonyi mintát választani)

 – tapadásmentes főző spray

 – sütőpapír

 – fogpiszkáló vagy nyárs

 – zsineg/szalag

Elkészítés:

Melegítsd elő a sütőt 175 fokra. Fújd be a formákat főző spray-vel, majd helyezd őket a sütőpapírral bélelt sütőbe. Tegyél mindegyikbe egy réteg cukorkát, és told be a sütőbe. 3-9 perc alatt kész lesznek a díszek. Figyeld alaposan a sütőt, hiszen amint összeolvadtak a cukorkák, ki kell venni a tepsit. Vékonyan fújd be a fogpiszkálót/nyársat főző spray-vel és szúrj lyukat minden cukordísz tetejébe. Várd meg, amíg újra összekeményedik a cukorka – immár egy bizonyos formát felvéve. Óvatosan távolítsd el róla a kiszúrót, majd fűzz át egy zsineget/szalagot a kis lyukon. Kész is az egyedi díszed!

Tippek:

  1. Ne fogdosd sokat a cukorkadíszt, hamar ragacsosak lesznek. Viszont a fán lógva semmi bajuk.
  2. Nagyobb, egyszerűbb sütiformákkal dolgozz, a kisebbeknél nagyobb az esély a repedésekre, törésekre.
  3. Próbálj meg minél több cukorkát belerakni a formába, így nem lesz olyan vékony a dísz. (De figyelj rá, hogy ne legyen túl vastag sem, bőven elég 1 réteg is.)
Fotó: hello-homebody.com

Fotó: hello-homebody.com

forrás: hello-homebody.com

Megosztom barátaimmal

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!