Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: shutterstock

Mutatjuk a Volkswagen Dining Guide Év Étterme Gála Díjazottjait

Idén (is) a Palágyi Eszter vezette Costes kapta a Volkswagen Dining Guide Év Étterme Díjat. Megbízhatóságának, folyamatos fejlődésének és Palágyi magyar elemek beépítésére való törekvésének köszönheti az előkelő helyet.
2018. February 20.

Idén különleges TOP10-zel állt elő a Dining Guide, ugyanis 12 étterem is bekerült a legjobb tíz közé. Mivel a DG elsősorban azon szempont szerint értékeli az éttermeket, hogy hogyan felelnek meg a tőlük elvárható szintnek, két olyan éttermet is a legjobbak közé soroltak, amelyek nem tekinthetők “klasszikus” csúcséttermeknek, mert progresszív étlappal, kötetlenebb stílusban és informálisabb szervízzel dolgoznak. Ettől függetlenül azonban kétség kívül csúcskategóriás.

Első helyen tehát a Costes étterem szerepel, a második a Borkonyha lett, Sárközi Ákos séf vezetésével. A Borkonyha “színeiben” a tulajdonos, Kalocsai Zoltán Az Év Borlapja díjat is átvehette, a Zwack Izabella Borkereskedés támogatásával. A harmadik helyen az Onyx étterem szerepel, a séf Mészáros Ádám. Negyedik a Babel, Veress István séf vezetésével. Őt követi a Costes Downtown, Tiago Sabarigo séffel, majd a Stand 25, Szulló Szabinával és Széll Tamással. Őket követi a Fáma, Huszár Krisztiánnal, aki idén az Év Legígéretesebb Konyhája díjat kapja az Unicum Riserva támogatásával. A Mák és Mizsei János a következő a sorban, majd a St. Andrea Borbár, Barna Ádám séffel, aki 2018-ban az Év Séfje díjat kapja a San Pellegrino támogatásával. Hosszú évek után ismét egy vidéki éttermet üdvözölhetünk a TOP10-ben, ez pedig nem más, mint az Anyukám Mondta, Dudás Szabolcs séffel. A következő a sorban az Olimpia, Ádám Csabával és Garai Ádámmal, őt követi az Arany Kaviár Nyíri Szásával és Kanász Lászlóval.

Az Év Ifjú Séftehetsége díjat a Tama étterem fiatal séfje, Kovács Péter kapja, a Hennessy támogatásával. A Neff által támogatott Az Év Innovatív Konyhája díjat idén egy séfpáros viheti haza, Tóth Szilárd és Sajben Csaba az Innióból. Az encsi Dudás testvérpár duplán örülhet, hiszen az Év Street Food díját a miskolci Pizza, Kávé, Világbéke kapta, a Gyulai Pálinka támogatásával.

Újdonság idén, hogy a Dining Guide a cukrászdákat is listázta, és a Nespresso támogatásával külön melléklet készült a Dining Guide Top100 Étterem Kalauzban, amely az ország legjobb cukrászdáit mutatja be. Az Év Cukrászdája díjat a váci Mihályi Patisserie kapta, a Nespresso támogatásával.

Végül, de nem utolsósorban idén egy nagyon különleges díj is átadásra került. A Dining Guide Életmű díjat a Friedrich Wilhelm Raiffeisen támogatásával Rosenstein Tibor kapta.

A legjobbakról és azok sorrendjéről idén is nemzetközi szaktekintélyek döntöttek. A nemzetközi szakmai zsűrit idén Enrico Cerea vezette, aki a Bergamo közelében található Da Vittorio étterem három Michelin-csillagos séfje. Munkáját az előző évekből már ismert Nicola Portinari is segítette, aki a szintén kétcsillagos La Peca konyhafőnöke. A nemzetközi szaktekintélyek között szerepel a Dining Guide tanácsadója, Fausto Arrighi is, aki 36 évet töltött el a világ legnagyobb nevű étteremkalauzánál, a Michelin Guide-nál.

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

1 dolog, melyet sose tegyünk az étteremben

1 dolog, melyet sose tegyünk az étteremben

Bobby Flay, a Food Network egyik séfjének tanácsa
Mutatjuk a Bocuse d'Or magyar döntőseit

Mutatjuk a Bocuse d'Or magyar döntőseit

Kevesebb mint egy hét van hátra a neves szakácsverseny magyar döntőjéig

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!