Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
tuttopercasa

Mindennapi csoda 1000 forintból

Mióta megvádoltad magad, hogy nem jól menedzseled a háztartást, elkezdted vezetni tételesen a kiadásokat? Hónap végén összegezve, azonban ez sem segített, hogy tetten érd magadat? A Romani Gastrós lányok, Bara és Zsani, most ebben segítenek: 1000 forintból összeállítható menüket ajánlanak hétköznapokra.

Mindannyian ismerjük a jelenséget: próbáljuk leszorítani a havi kiadásokat és ami leginkább szembetűnik az a bevásárlás. Akár naponta csináljuk kicsiben, akár hetente egyszer nagyban a végeredmény ugyanaz: a pénztárca egyre soványabb. Tényleg csak szükséges dolgokat vásároltunk vagy olyan is bekerült a kosárba, amit végül fel sem használtunk és a kukába került? Ebben segít, ha egy hétre előre összeállítjuk a menüt és ehhez vásárolunk be.

romaniA Romani Gastro segít

Ebben lehet segítségünkre Bara és Zsani, a Romani Gastro blog két szerzője, akik hagyományos roma receptjeiket közreadva, szigorúan 1000 forintból állítanak össze hétköznapi menüket. A romák ugyanis leleményesen, nagyon kevésből is képesek laktató ételeket varázsolni a mindennapi asztalra. A következő hetekben egyszerű, de nagyszerű roma recepteket, ötleteket osztunk meg veletek, 2 főre 1000 forintból.

Megosztom barátaimmal
Romani Gastro

Romani Gastro receptje

Szerkesztőink kedvencei

Savanyított belsőség leves

Savanyított belsőség leves

Különleges, hagyományos recept, a cigány konyhára jellemző belsőségek használatára mutat egy izgalmas alternatívát a savanyított, rizzsel készült leves.
Mocskos tészta

Mocskos tészta

Mitől mocskos a mocskos tészta?! A következő receptünk lerántja a leplet a nagy titokról, miközben az egyik legkedvesebb és legegyszerűbb romás ételünket mutatjuk meg.
Lebbencsleves

Lebbencsleves

Az ősz kérlelhetetlenül a nyakunkon van, ilyenkor pedig jól esik a testet-lelket melengető leves. A lebbencsleves a szegény konyha jellegzetes étele, szépsége pont az egyszerűségében rejlik. Egyetlen dologra fordítsunk kiemelt figyelmet: az alapanyagok minősége: saját házi tésztámat használtam, nagyon jó minőségű paprikát és szalonnát.

Napi ajánlatunk

Ha mindenképpen sütnöd kell, akkor süsd ezt!

Ha mindenképpen sütnöd kell, akkor süsd ezt!

"Nem torta, de bele lehet szúrni egy gyertyát, és nagyon finom, ráadásul bármilyen idénygyümölccsel működik,"
Hagyományos technológiával készült az idei Szent István-napi kenyér

Hagyományos technológiával készült az idei Szent István-napi kenyér

A Szent István-napi kenyér a Kurdi Family Pék Kft. Görböc kenyere lett az idén, amely hagyományos technológiával készült adalék nélkül - hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
Ajándék a vörösbor ünnepnapjára: Szilvafagyi Pinot Noir-ral

Ajándék a vörösbor ünnepnapjára: Szilvafagyi Pinot Noir-ral

Egy pohár vörösbor finom sajtokkal és egy kis friss bagettel egyszerűen tökéletes. Azonban ha kipróbálnátok valami mást, adjátok bátran szilvához.

Top videók

Húsgolyó másképp! Sonkába tekerve, nyársra húzva, padlizsánkrémmel és korianderes joghurttal

A szinte unalomig ismételt húsgolyó új értelmet nyer, ha vékony, ízletes sonkába tekerve sütjük át. A mártogatókkal se spóroljunk, nyáron a friss zöldségek és fűszernövények dömpingje jó alkalmat ad arra, hogy akár kétféle krém is készüljön egyszerre.

Üde, nyárias tésztaétel, melyet a citrom frissítő íze tesz igazán ellenállhatatlanná!

Arra az egyre figyeljetek, hogy elkészítéséhez mindenképp kezeletlen héjú citromot használjatok!