Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: shutterstock

Mi a rosszabb: éhesen lefeküdni vagy késő este nassolni?

Most lerántjuk a leplet!
2017. February 26.

Mind voltunk már ebben a helyzetben: este fél 10, kanapén ülünk és hátra van még félóra a sorozatunkból, és egyszer csak megkordul a gyomrunk. Kibírjuk reggelig vagy nassolnivaló után nézünk? A szakértők szerint sem egyszerű a válasz.

„A jó alvás feltétele, hogy teli hassal és korgó gyomorral nem fekszünk le.” – hangsúlyozza Lisa Moskovitz, dietetikus. Egyfelől nehéz úgy elaludni, hogy csak a gyomrunk ürességén jár a fejünk. Viszont a ló túlsó oldala sem megoldás: „A lefekvés előtti közvetlen étkezés emésztési problémákat, puffadást, rossz alvást okozhat, amely csökkenti az energiaszintet és fáradtságot okoz.” – emeli ki Moskovitz. Plusz egy idő után a nem megfelelő alvás súlygyarapodáshoz vezethet, főleg ha rendszeresen üres kalóriákat viszünk be lefekvés előtt.

Hogyan találjuk meg akkor az egyensúlyt?

Értékeljük az éhségünket 1-10-es skálán, ahol az 1 a „tele van a has”, a 10 pedig az „éhen halok”. Ha minimum 6-os az éhségérzet, akkor kapj be valamit, ami 200 kalóriánál kevesebb. Ha ennél alacsonyabb „igyál egy pohár vizet vagy egy csésze teát és irány az ágy” – javasolja a szakértő. „A legtöbb vacsora utáni nassolási vágy nem konkrét éhségből fakad, inkább unalomból vagy stresszből.” – emeli ki.

Miket ehetünk lefekvés előtt, hogy ne legyünk eltelítve, de ne is korogjon tovább a gyomrunk?

Ha valóban éhesek vagyunk és a víz vagy a tea sem segít, akkor valami alacsony kalóriatartalmú, teljes kiőrlésű snacket válasszunk, például teljes kiőrlésű pirítóst, magas rosttartalmú gabonát, vagy popcornt (persze inkább serpenyőben pattogtatottat). „A teljes kiőrlésű szénhidrátok felszabadítják a agyban levő szerotonint, mely megnyugtatja a szervezetet és alvási állapotra állítja azt.” – fogalmazza meg Moskovitz. Kerüljük a magas fehérje tartalmú, vagy magas zsírtartalmú élelmiszereket – nincs mogyoróvaj, vagy vajas popcorn. Ezeket hosszabb időbe telik megemészteni, így zavarhatják az alvásunkat.

 

forrás: womenshealthmag.com

 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

12 sós nassolnivaló, amiből akkor is ehetünk, ha fogyókúrázunk

12 sós nassolnivaló, amiből akkor is ehetünk, ha fogyókúrázunk

Avagy: táplálkozási tanácsadók által támogatott snackek diétázóknak.

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!