Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: shutterstock

Marihuánás sütit osztogatott a gyülekezetnek, letartóztatták

2017. February 15.

Az Egyesült Államok Indiana állambeli Bloomington rendőrei letartóztattak egy 74 éves férfit, mert THC-s süteményeket osztogatott a templomban.

A Szent János Apostol katolikus templom gyülekezetének egyik tagja, az idős Brian Jones úgy kínálta finomságait a többieknek, hogy nem szólt a belerakott extra adalékanyagról. Hat hónapon át nyomoztak a férfi után a rendőrök, mivel tavaly májusában egy mise után fél tucat gyülekezeti tag a sürgősségin kötött ki. Azt állították, „kedvezőtlen hatásokat” tapasztaltak, köztük émelygést, letargiát és paranoiát, miután ettek a szokásosnál kicsit „sósabb” sütikből. A 12 és 70 év közötti hívők vizeletében kannabinoidokat találtak, melyek marihuánából származtak.

Jones elismerte, hogy ő készítette a sütiket, viszont azt nem tudta megmagyarázni, hogy került bele a különleges hozzávaló. A nyomozók azonban a férfi lakásán találtak egy pirulát, amelyben egy barna olajos folyadék volt, amely pozitívan reagált a marihuána tesztekre. Jones felelőtlenség és mérgezés vádjával kell, hogy szembenézzen.

„Imádkozunk Mr.Jones-ért” – mondja a Szent János lelkésze, Daniel Mahan. „Imáinkba foglaljuk azokat is, akik aznap betegek lettek azon a vasárnapon, valamint az irgalmas igazságot.”

 

forrás: grubstreet.com

 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

A marihuána kulináris forradalma

A marihuána kulináris forradalma

A kaliforniai séf, Christopher Sayegh egy meglehetősen szokatlan fűszernövényt használ ételei ízesítéséhez: a kannabiszt. A Guardian újságírója megkóstolta egyik fogását, mi pedig tolmácsoljuk a tapasztalatait.
Vajon melyik az a 8 mondat, amit soha ne mondjunk valaki főztjére?

Vajon melyik az a 8 mondat, amit soha ne mondjunk valaki főztjére?

Még ha igazak is és kikívánkoznak, akkor is jobb, ha visszafogjuk magunkat

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!