Hullámokban robban be – mondja Nagy Zoltán bartender, amikor az egyes italok népszerűségét kutatjuk. A ginnek most lesz megint jó dolga, mert generációs italként működik. A szüleink annyira nem szerették, tehát mi nagyon fogjuk – magyarázza az elv lényegét.

Az igazi nyomában

Az alaptétel szerint két ember van a világon, az egyik szereti a gin tonikot, a másik pedig még nem próbálta az igazit. Az igazihoz vezető úton pedig Nagy Zoltánék mintegy ötven féle gint és ötféle üveges tonikot kínálnak, de egy házi készítésű tonikkal is kísérleteznek. Az ital könnyed jelene azonban sötét múltat takar, az alkoholok történelmét is kutató szakember feleleveníti azt a pusztítást, amit a 18. századi Angliában végzett, és amit végül többszöri és roppant szigorú törvényekkel lehetett csak visszaszorítani. Európa első és egyben a világ második legnagyobb ginfogyasztói a spanyolok a Fülöp-szigetekiek után. A ma népszerű, frissítőként fogyasztott gin tonik a világ gasztronómiai fővárosának tartott San Sebastianhoz kötődik, itt rendelte ugyanis a 0,5 dl-2dl arányú italt 6 dl-es pohárban Rafael Garcia Santos étteremkritikus, a kulináris hódításukra büszke baszkok legalábbis így mesélik.

A kézműves itt is menő

Ahogy a hosszabb italok esetében is egyre keresettebb a kézműves termék, úgy jelentek meg a rétegízlést kiszolgáló, kis palackszámmal dolgozó gin-manufaktúrák is. A tömegtermelésre berendezkedett Tanqueray, a Bombay vagy a Beefeater mellett például a jóval kisebb Whitley Neill a majomkenyérfa termését kombinálja a klasszikus gin fűszerekkel, a borókával, a korianderrel és a citromhéjjal, míg az uborkával és rózsaszirommal is kísérletező Hendrick’s odáig megy, hogy nagy betűkkel rá is írja a palackra: “it is not for everyone”.