Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: shutterstock

Jegyezd meg ezt a számot, ha fogyni akarsz!

A legegyszerűbb módszer
2017. March 2.

Egy nemrégiben megjelent (Cell Metabolism) tanulmány egy új, fájdalommentes módot mutat arra, hogyan veszítsünk súlyt – és még az ételeinken sem kell változtatnunk.

A módszer egyszerű: szorítsuk az étkezésünket egy 10-12 órás keretbe, vagyis, ha reggel 8-kor eszünk először, a legutolsó falatokat este 6-8 óra között fogyasszuk el.

A kutatás során a tudósok megvizsgálták az alanyok étkezési szokásait, és kiderült, hogy sokan 15 órás időintervallumban esznek – szinte a teljes ébrenlét alatt. Viszont amikor az alanyok betartották a 10-12 órás keretet a vizsgált 16 hetes időszak alatt  – semmilyen más étrendbeli változást nem alkalmazva – átlagosan 3 kg-ot fogytak, energikusabbnak érezték magukat, jobban aludtak.

És most jön a legjobb rész:  a következő egy évben nem híztak semmit.

Nem ez az első tanulmány, amely a fenti állítást igazolja. Korábbi kutatások kimutatták, hogy ez a típusú fogyókúra hozzásegíthet bennünket  ahhoz, hogy több zsírt (nem izmot!) égessen el szervezetünk, ráadásul vércukorszintünk is egyensúlyban marad, csökken a cukorbetegség kialakulása.

 Satchin Panda, a kutatás egyik társszerzője szerint a magyarázat igen egyszerű:  hamarabb hagyjuk abba az evést, kevesebb ételt viszünk be a szervezetünkbe.

A pozitív hatások másik lehetséges magyarázata: ha meghosszabbítjuk a táplálkozás nélkül eltöltött órákat lefekvés előtt, az pozitívan befolyásolja a napi ritmusunkat, amely hozzájárul a jobb alváshoz, a jobb anyagcseréhez is. 

Egy próbát megér – és lényegesen olcsóbb, mint egy speciális étrend fenntartása.

 

forrás: prevention.com

Megosztom barátaimmal

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!