Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Jegeskávé háromféleképpen

Mennyei hűsítő variációk a forró napokra
2017. July 12.

Naponta két kávét iszom, maximum hármat. Reggel, és délután, esetleg még egyet délelőtt, vagy közvetlenül ebéd után. Reggel ragaszkodom a forró kávéhoz, még nyáron is,de a nagy hőségben a délutáni szinte mindig jegeskávé, mely nálam egy eszpresszó, jéggel, kevés tejjel. Perverz módon imádom, ahogy olvad a jég, és egyre hígabb lesz a kávém. Nagyon ritkán térek el ettől az összeállítástól, mert nem is igazán szeretem az édes kávét – és egyébként is, miért váltsak, ha ez már bevált.

A vendégeimnek viszont alkottam három másik verziót. Na jó, nem alkottam, de mondjuk úgy, hogy bevezettem a háztartásba ezeket is. Emiatt viszont van egy nagy doboz vaníliafagyi a mélyhűtőmben, és rendszeresek a kávéjégkockák a jégkockatartóban. Mindjárt megmagyarázom.

Jeges kávé vaníliafagyival

Már-már klasszikus, de nálunk új: jég, eszpresszó, ízlés szerint tej (de tej nélkül is készülhet) valamint 1 gombóc vaníliafagyi. A sorrend szerintem így a legjobb: jég, fagyi, (tej), meleg, de nem forró kávé. Így pont elkezd olvadni a fagyi, de már ki is hűti a kávét a jég. Ha nem szereted, hogy a jég felhigítja a kávéd, akkor hagyd el, és/vagy használj több vaníliafagyit!

FullSizeRender

Vietnámi jeges kávé

A vietnámiak cukrozott sűritett tejjel isszák a kávéjukat. Van abban a sűrített tejben valami, mert emlékszem, gyerekként a tubusból szívtuk ki, annyira imádtuk – van olyan barátnőm, aki ma is ugyanezt csinálja. Szóval a vietnámi kávé úgy készül, hogy a kávét közvetlenül a pohárban készítik egy kis fém filter segítségével, amin keresztül a forró víz átcspög az őrölt kávén, egyenesen a pohár alján lévő sűrített tej rétegre. Mivel nincs ilyen filterem, készítettem kávét, amit jégre öntöttem, majd ehhez adtam egy kevés sűrített tejet. Így is nagyon jó lett, de persze messze áll az autentikustól.

Fordított tejeskávé

Talán ez a kedvencem. Miután megfőztem a kávét jégkockatartóban megfagyasztom. Ha jegeskávéra vágyom, akkor csak tejet öntök egy pohárba, és beledobok néhány kávéjégkockát. Pár perc után már ihatom is a jó hideg tejeskávét. És ha nagyon ki akarok rúgni a hámból, kakaóport is adok hozzá, esetleg vaníliakivonatot, vagy bármilyen más izesítőt (narancslikőr, valaki…?).

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Egész heti gyerekebéd

Egész heti gyerekebéd

Mert minden gyakorló szülő tudja, hogy a gyerek etetése akkor is megoldandó feladat, ha nem iskolába jár, sőt, talán akkor még inkább, mert nincs befizetett ebéd.
Igyunk gyümölccsel ízesített vizeket

Igyunk gyümölccsel ízesített vizeket

Íme néhány recept, hogy te is elkészíthesd a sajátod!
A smoothie, amelyik úgy működik, mint egy varázsige

A smoothie, amelyik úgy működik, mint egy varázsige

És akkor az egyéjszakás cseresznyés-mandulás zabkásáról még nem is beszéltünk...

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!