Bár április van, ami se nem tél, se nem nyár, hanem leginkább tavasz, a cikk címével ellentétben megihletett a minap a piacon a baromfipult, és megint főztem egy csirkehús levest. Mivel a múltkor csak egy sótlan alaplevet főztem a mélyhűtő különböző rekeszeinek, hogy aztán adagokban lássam viszont ahogyan rizottókhoz, más levesekhez felolvasztom. Most kellett egy igazi levest főznöm a család részére, olyat, amiből lehet húst is enni, meg a zöldségeket is, és tésztát kell bele főzni, és meggyógyítja a náthát (vagy nem, de ezt sose fogjuk megtudni).

És a télen-nyáron (meg tavasszal meg ősszel) húslevesnek pont ez a lényege: mindig van hozzá alapanyag. Finom a téli répákból, zellerből főzött leves, és finom az is, amelyik a zsengébb újabb gyökérzöldségekből fő. Száraz tészta mindig van, csirkehús mindig van, a fűszerezés pedig változhat. A lelke úgyis egy részletben van, ez pedig az, hogy ahogy minden minden más húsételnél, egy kis pirítás olyan mély ízt ad neki, ami semmihez nem hasonlítható. Ha sok időm van, akkor egy tepsiben, nagyon kevés olajjal összeforgatva a nagyon forró sütőbe (nem sütni akarom, csak a külsejét megpirítani) teszem pirulni a csirkedarabokat, nyakat, szárnyat, farhátat, bőrös combot, csontos mellet, mindent. Ha nincs, akkor ugyanezt a nagy levesfőző lábasomban a tűzhelyen produkálom, azzal a különbséggel, hogy így nem lesz annyira egyenletes a pirulás, ezért helyenként inkább meg is pörkölöm, hogy az íz viszont meglegyen.

Ezután öntöm fel hideg vízzel, és semmi mással, majd gyorsan, nagy lángon felforralom, és leszedem a habját. Forralom is pár percig, hogy minél több habot le tudjak szedni, ezután pedig a ketté osztott zöldségek 2/3-át hozzáadom a leveshez, hagymát, paradicsomot, paprikát, néha egy szem csillagánizst, kakukkfüvet, mikor milyen fűszert, és persze szemes borsot és sót, és lassú tűzön legalább 4 órán át főzöm. Ezt nagyon komolyan veszem, kell neki ennyi, néha több is.

Aztán leszűröm, és a levét télen az erkélyre teszem hűlni, nyáron a hűtőbe, hogy könnyen le tudjam zsírozni ha kihűlt. Közben az ehető zöldségeket félreteszem, a húst pedig leszedegetem a csontról. A zöldségeket, amik szinte teljesen szétfőttek, viszont átadták az ízüket a levesnek, a férjem szereti megenni mustárral vagy tormával, és amíg volt itthon pici babánk, ő kapta meg pürésítve. Én pedig a levesbe, miután lezsíroztam, friss, szépen felvágott zöldséget főzök, ami még kissé roppan, és sokkal ízesebb. Tésztát külön főzök, a húst visszateszem a levesbe, és már esszük is – télen, nyáron a finom, gőzölgő húslevest