Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet
Fotó: shutterstock

Betartható újévi ígéretek az egészségünkért

Érdemes elolvasni Gökler Kriszti tanácsait!
2017. December 31.

Megfelelő napindítás

Kulcsfontosságú az, hogy hogy kezdjük el az ébredést követően a reggelt, hiszen ez gyakorlatilag előre meghatározza az egész napunkat. Ahelyett, hogy fejvesztve rohannánk a munkába a kései kelés miatt, szánjunk pár perccel többet az ébredésre, hogy nyugodtan indulhasson a nap. Az első csésze kávét tartogassuk a tízórai mellé, ébredés után éhgyomorra pedig igyunk inkább egy anyagcsere serkentő reggeli italt. 2-3 dl vízben keverjük el egy fél citrom kifacsart levét és egy evőkanál útifűmaghéjat, majd azonnal fogyasszuk is el. Ezzel már korán reggel, az első étkezést megelőzően beindítjuk az anyagcsere folyamatokat, ami elengedhetetlen az egészséges emésztéshez.

Éhes vagy kívánós

Nagyon sokszor elfelejtünk különbséget tenni a két érzés között, és ez az, ami túlevéshez vezet. Az újévben próbálj meg kicsit lelassítani és tudatosabban étkezni. Amikor nagyon szeretnél valamit megenni, állj meg egy másodpercre, és gondold át, valóban szükséged van-e rá, vagy egyszerűen csak az íz után sóvárogsz. Néha persze engedni kell a csábításnak, de végignasizni az egész napot egyáltalán nem egészséges szokás.

Előrecsomagolás

Az odafigyelés egész könnyen megy addig, amíg otthon vagyunk és a saját ételeinket fogyasztjuk. Na de mi történik akkor, ha egész nap a suliban vagy a munkahelyen ülünk, és éppen csak pár percünk van bekapni valamit? Pont ezeken az étkezéseken múlik a nagyja! Hiszen hétköznapjaink nagy részét ilyen környezetben töltjük, így nem tehetjük meg, hogy pont ezzel kapcsolatban ne legyünk tudatosak, és elcsábuljunk a büfé kínálata iránt. Jelölj ki két napot a héten, amikor esténként rászánsz néhány órát arra, hogy előre elkészítsd a következő három napra szóló menüt és bedobozold őket. Ezzel rengeteg időt és éhes pillanatot tudsz majd magadnak megspórolni, hiszen mindig lesz mihez nyúlni, mindig az otthonról hozott egészséges alapanyagok kerülnek majd az asztalodra.

Sport élvezettel

Idén ne azt fogadd meg, hogy heti 5-ször elmész az edzőterembe, vagy lefutod az első maratonod. Inkább legyen az a célkitűzés, hogy megtaláld azt a sportot, amit nem muszájból, hanem örömmel tudsz csinálni. Ahova boldogan mész el és ahonnan feltöltődve térsz haza. Mindenki számára létezik egy ilyen sport, csak meg kell találni. Hiszen akkor hosszú távon ki tudsz mellette tartani és észrevétlenül a mindennapjaid részévé válik majd.

Mérleg helyett közérzet

Szép dolog az, ha van egy konkrét célunk, de megrögzötten egy számhoz ragaszkodni a mérlegen nem célravezető. Leginkább azért, mert egyáltalán nem biztos, hogy az álomsúlyunkat elérve majd jobban fogjuk magunkat érezni a bőrünkben. A magabiztosság nem súly kérdése és az önbizalomhiányt sem a túlsúly okozza legtöbbször. Ezért legyen a célod ne számokban, hanem érzésekben mérhető! Haladj előre az életmódváltás útján egészen addig, amíg azt nem veszed észre, hogy jobban érzed magad a bőrödben, boldogabb és kiegyensúlyozottabb vagy. Ilyen lelkiállapotban jobb lesz az egészséged és akár a fogyás is sokkal könnyebben megy majd.

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Anyagcsere fokozó ételek

Anyagcsere fokozó ételek

Ha azt vesszük észre, hogy az anyagcserénk már nem a régi, jóval kevesebb ételtől is mintha csak hízni kezdenénk, érdemes kipróbálni a következő praktikákat, hogy újra felpörgessük azt.
Mivel süssünk, főzzünk ahhoz, hogy egészséges ételeket készítsünk?

Mivel süssünk, főzzünk ahhoz, hogy egészséges ételeket készítsünk?

Amit teljes egészében érdemes száműzni a konyhánkból, az a fehér cukor
A fogyókúra alatt se legyél éhes!

A fogyókúra alatt se legyél éhes!

Gökler Kriszti tanácsai segítenek ennek megvalósításában

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!