Az előző cikkemben beszámoltam Los Angeles izgalmas helyi gaszrokultúrájáról. Ezúttal a San Francisco-ban és San Diego-ban tett rövid látogatásunk során útba ejtett egységekről és a piaci/bevásárló élményeimből szemezgetnék.

Los Angeles-szel ellentétben San Francisco-ban nem volt gasztronómiai helyismeretünk, így részben néhány baráti ajánlás nyomába eredve, részben pedig a netet böngészve választottuk ki a kulináris desztinációkat. Rögtön az érkezésünkkor célba vettük a The Slanted Door nevű méltán híres kortárs vietnámi éttermet az egyik móló épületében, ahová épp ebéd- és vacsoraidő között menekültünk be a szakadó eső elől, így egy szűkített menüről választhattunk „csak”. Helyben halászott friss osztrigát kértünk habzó borral, amit papayasalátával és egy olyan spenótos-sertéshúsos-rákos dumplinggal fojtottunk le, amihez foghatót még életemben nem ettem. Dupláztunk is belőle azonnal. A délutáni városnézést és egy szintén ajánlásra vizitált szürreális esti kínai étteremlátogatást követően egy jazzbárban vezettük le az utazás, a séta, a vacsora, összességében a nap fáradalmait némi rumkóstoló mellett.

Másnap reggel az Eater.com ajánlására vetődtünk el egy Locanda nevű osteria és bár egységbe a los angeles-i Venice városrész hangulatához hasonló Mission Districtben, ahol szembesültünk további jellemzőkkel a helyi étteremkultúrát illetően: napi étlap van feldátumozva, tehát ami alapanyaghoz aznap frissen hozzájut a séf, abból dolgozik. Mi brunch gyanánt Eggs Benedict “Carbonarát” ettünk, házilag marinált halakat, burátát, és kalandvágyból egy toszkán pacalhoz hasonló mentás-csicseriborsós-paradicsomos pacalt, amit cserépedényben szervíroztak. Késői reggelire mi mást, ugye? A bombasztikusan aromás bazsalikomos limonádét sem hagyhatom említés nélkül, amivel a kissé másnapos gyomrunkat hűtöttük.

Az utcában egymást érték a hasonló helyek, ahogy a környéken is – nem tudtunk volna tévedni. Pompás alapanyagok, ötletes és folyton megújuló, meglepő, mégis harmonikus íztársítások néhány klasszikus mellett, no, meg persze szemetgyönyörködtető tálalások, mindez kötetlen hangulatban, profi szervízzel. Az árak ehhez (és a helyi fizetésekhez mérten) magasak. Emellett mindehová szinte csak foglalással lehet bejutni, mert akár reggelizni, akár ebédelni, akár vacsorázni készül az ember, számolni kell vele, hogy San Francisco-ban többszázezred, Los Angelesben több milliomod magával teszi ezt. Ennek ellenére este sikerült beslisszannunk egy mexikói sztárséfnő, Gabriela Cámara konyháját megízlelni a Castro Districben tavaly ősszel megnyitott, azonnali sikert hozó, Cala névre hallgató seafood grillétterembe. Többek között halibut ceviche karalábé carpaccioval, tengerisün tostadas, besütött osztriga, sziklahal, tintahhaltintás csontvelősalsával szervírozott szenes édeskrumpli, kagyló tamal póréval került a tányérunkra, amit egy kommuniális asztalnál vagy tizenöt idegen ember valamint néhány, az ételekhez passzoló innovatív koktél és egy-két palack bor társaságában fogyasztottunk el… sok szeretettel. (Érdekesség, hogy az egyik mellettünk ülő helyi erő, minekután kedélyes beszélgetésbe elegyedtünk, úgy köszönt el, hogy a The Slanted Doort ki ne hagyjuk. Nagy megkönnyebbüléssel távozott, mikor mondtuk neki, hogy azzal indítottuk a város felfedezését. De hazai sóvárgó kommentet is kaptam az Insta-posztomra ugyanezen hely kapcsán olyan szakavatott „kollégától”, aki már hírből ismerte az éttermet.)

Az ezerarcú San Francisco látványosságairól most hosszasan zengedezhetnék a mólóktól vagy a viktoriánus Pink Ladies házaktól kiindulva a Corona Hights kilátón, a dimbes-dombos kerületeken, hegyes-völgyes Twin Peeksen, az óceánparti sétányon át, a Lombard streeten keresztül a Golden Gate hídig, én mégis azt a momentumot emelném ki, ami az egyik legnagyobb hatással volt ránk. A város legnagyobb szépművészeti múzeuma, a de Young múzeum önmagában egy modernkori építészeti csoda. A falai között pedig a XVII. századtól kezdődően egy négy évszázadot átívelő időszakot jelenít meg az amerikai kultúrából, emellett kortárs, helyi, nemzetközi, dél-amerikai, afrikai és óceániai művészeti alkotások időszakos kiállításaival is színesíti a teljes tárlatot.

A „friszkói” kalandunkat azzal koronáztuk meg, hogy a Csendes-óceán partján vezető, lélegzetelállítóan gyögyörű – az est leszálltával ködösre váltó, szerpentines, zéró térerős, vaksötét, ezért itt-ott kicsit félelmetes –, mintegy 12 órás vezetéssel leküzdött úton mentünk vissza Los Angelesbe.

Nem sok pihenőidőt hagytunk magunknak: másfél nap elteltével délnek vettük az irányt, San Diegoba. Egy óceánparti kis házat béreltünk egy éjszakára… beszéljenek a képek. Egyébként pedig keresztül kasul átszeltük a várost annak a legdélebbi pontjáig, az Imperial Beach-ig, ahol már üdvözölt a mobilszolgáltató Mexikóban.

Természetesen ez a kirándulás sem maradhatott gasztroélmény nélkül, bár a rövid tartózkodás és a város mérete, így a sok látnivaló mellett itt nem maradt sok idő az éttermi kalandozásra. Azért egy, szintén az Eater.com által magasztalt új, a La Jolla negyedben található taqueriát mindenképp megemlítenék. A vibráló színekkel megálmodott – és a mindenszentek okán extrán Los Muertos figurákkal feldekorált – óceánparti egység neve Galaxy Taco, ahol a kék kukoricából frissen sütött tortillákon csodálatos tálalásban érkeznek az ütősebbnél ütősebb tacovariánsok. A napi ajánlat keretében nekünk az egyikbe rántott paradicsomot, pitypang-édesköményrelist és adobo aiolit, a másikba barackmázas szegyet, sóskát és savanyított paprikával megbolondított rebarbara salsát, a harmadikba pedig grillezett opah (egy fehérhúsú tengeri hal) hasaalját, szalonnás kukoricarelist, pirított okrát valamint jalapeno remoulade-ot pakoltak. Azt gondolom, elég beszédes egy ételsor napi ajánlatnak. A főfogásokat egy csodálatos sertéslevessel, emellett sárga céklával és grapefruittal tálalt rákcevichével és besütött jalapenos sajttal indítottunk. Az igencsak újító ételek tökéletes ízharmóniában és emellett konkrét bisztrótálalásban érkeztek, így nem csak a frissesség, az ízek, de a látvány is messze meghaladta a mexikói ételeket felvonultató éttermek színvonalát.

Ha pedig színvonalról beszélünk, nos, a beszerző helyeket jelentő nívós élelmiszerláncokat és kisebb-nagyobb piacokat sem lehet említés nélkül hagyni. Ezek közül a legnagyobb szájtátást nálam a Whole Foods gigantikus bio hipermarket jelentette, ahol akkora volt csak a halpult kínálata, mint egy durvább mediterrán halpiacé. A húspultot már nem is említem… A zöldséges gondolákban elhelyezett saláták, zöldségek, gyümölcsök a frissesség megőrzése céljából folyamatos permetezést kapnak. Kelből, retekből van leglább tízféle, répából vagy húszféle, salátafélékből megszámlálhatatlan. A magvaknak és hüvelyeseknek külön szekciója van, ahol kb. kétméter hosszú és vagy 30cm átmérőjű adagolóhengerekből szedhető zsákokba a portéka. A friss áru nem csupán nyersanyag formájában vihető haza, de egy büfékínálatban párolva/grillezve/nyersen, különféle salátáknak összeállítva helyben is fogyasztható, vagy bedobozolva hazavihető egyéb frissen préselt dzsúszok, smoothiek mellett, amikhez természetesen helyben sütött pékáru, sütemény, vagy akár grillhúsok is társíthatók.

Egy másik meghatározó bevásárló élmény a kisebb piacokon ért, mint a San Francisco egyik mólója fedett folyosóján kialakított részlegen. Ennyiféle gombát egy helyen még nem láttam soha. Csodás friss kenyerek, színpompás szezonális termények tarkították a standokat reggelizőhelyekkel, mint a Boulettes Larder, ahol volt alkalmam egy egykoron cserediákként nálunk vendégeskedő helyi lányt 27 év után könnyek között viszont látni, megölelgetni… de ez egy másik történet, egy komoly időutazás.

Ahová – sok egyéb mellett – nagy sajnálatomra nem sikerült eljutni, az egy hétvégi termelői és/vagy halpiac Los Angelesben. Nagyon szívesen bóklásztam volna a helyi árusok között, beszélgettem volna a halászokkal, gazdákkal, töltődtem volna a hangulatokkal és persze a keze munkájuk nyomán kitermelt árukkal. Van miért visszamenni legalább.

Egy biztos: Kalifornia nem véletlen szól az életérzésről. Hedonistáknak kötelező uticél az összes említett célállomással és még sok továbbival együtt. Én, mint egy közülük, alig várom, hogy újra ott legyek!