Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

A smoothie, amelyik úgy működik, mint egy varázsige

És akkor az egyéjszakás cseresznyés-mandulás zabkásáról még nem is beszéltünk...
2017. June 16.

Ráérős nyári reggeleken, amikor a gyerekek is sokáig alszanak, és van idő a reggelivel is pepecselni, arra is marad energia, hogy odaimádkozzam őket az asztalhoz.  Az viszont nem mindegy, hogy mivel, mert nem jönnek oda bármire. Van egy turmix, mai divatos nevén smoothie, ami úgy működik, mint egy varázsige. Az egyik titka a kókuszos rizsital, amire nemrég bukkantam rá. A kislányom ekcémája miatt igyekszem kevesebb tejterméket adni neki, ennek járulékos „áldozata” a fiam is. Na de ha ilyen „sanyarú sors” vár rá, akkor azért nem sajnálom annyira.

Szóval ez a kókuszos rizsital csodákra képes turmix formájában (is), mert plusz ízeket ad az italhoz. Őszibarackos turmix, méghozzá a barack héjával, amit egyébként meg nem esznek, édesítésnek fagyasztott banán, és még dobok hozzá kevés szeletelt mandulát is, hogy egy sűrű, laktató finomságot kapjak, amit egy pillanat alatt eltüntetnek.

Aztán jöhetek én! Az egyéjszakás zabkásámmal, amit az évszaknak megfelelően variálok gyümölcsökkel, egyszerű eset vagyok. Csak egy dolog nem változik: megpirítom a zabot, és csak ezután áztatom éjszakára folyadékba, mostanában a Riso Scotti rizsitalába, ami a laktózmentes tejhez képest, amit egyébként fogyasztok, egyáltalán nem zsíros. Így aztán zabkása, pirított, szeletelt mandula (ezt imádom, és nem csak a gyerekeknek jár!), és cseresznye, jó lédús, nagy szemű cseresznye a diós ízű zabkásával… Néha kevés fahéjat is teszek bele, így aztán teljes az ízorgia, csak az a kár, hogy annyira laktat, hogy nem lehet belőle sokat enni.

Saraital2

Őszibarackos turmix

2 egész őszibarack kimagozva, nagyobb darabokra vágva

1 banán, lehetőleg darabokban megfagyasztva

2 ½ dl Riso Scotti kókuszos rizsital

1 marék szeletelt mandula

4-5 jégkocka (elhagyható)

Minden hozzávalót dobj a turmixba, és turmixold simára. Azonnal fogyaszd!

 

Cseresznyés zabkása

8 ek zabpehely

8 ek Riso Scotti rizsital

sztívia, nyírfacukor, eritrit ízlés szerint

csipet fahéj

15 dkg cseresznye kimagozva

szeletelt mandula a tálaláshoz

Saraital3

A zabkását száraz serpenyőben, közepes lángon rázogatva pirítsd meg, míg az illatát nem érzed. Tedd félre egy tálba. Ugyanebben a serpenyőben, szintén szárazon pirítsd meg a mandulát is. Tedd félre. Add a zabpehelyhez a rizsitalt és az édesítőt, a fahéjat és a félbevágott cseresznyéket, és alaposan keverd össze. Tedd a hűtőbe egy éjszakára, le is fedheted, de az mindegy. Másnap add hozzá a pirított mandulát és tálalhatod is.Scotti Rice_1200x1200px

Megosztom barátaimmal

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!